2025. 05. 12. Hétfő Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Lelátó

Következik:

Napi aktuális 23:40

Külföld

Így osztotta fel Dmitrij Medvegyev Ukrajnát, ami szerinte Oroszország része

A szövetségi oktatási maratonon tartott kiselőadást Dmitrij Medvegyev volt orosz államfő, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese és kijelentette: annak az elképzelésnek, hogy Ukrajna nem Oroszország, örökre el kell tűnnie. Ukrajna kétségkívül Oroszország - számolt be a Magyar Nemzet. 

  • Így osztotta fel Dmitrij Medvegyev Ukrajnát, ami szerinte Oroszország része

A lap azt írja, a kivetítőn Ukrajna nagy része orosz területként van feltüntetve, a nyugati megyéket pedig a volt orosz vezető felosztotta Lengyelország, Románia és Magyarország között. Emellett Medvegyev bemutatott egy olyan kollázst is, melyen nyugati politikusok gúnyos mémjei voltak láthatók.

Elmondta azt is, hogy Ukrajna jelenlegi vezetésével nem lehetséges semmilyen párbeszéd. Erre csak akkor kerülhet majd sor, ha olyan új vezetést kap az ország, mely felismeri a realitásokat, vagyis az oroszok által elfoglalt területeket is.

Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese így folytatta: 

Az úgynevezett Ukrajna, pontosabban Kis-Oroszország (Malorosszija) esetében minden ellenfelünknek határozottan és örökké meg kell értenie egy egyszerű igazságot: a Dnyeper mindkét partján fekvő területek Oroszország stratégiai történelmi határainak szerves részét képezik. Ezért minden kísérlet arra, hogy ezt erőszakkal megváltoztassák, élve elvágják azokat, kudarcra van ítélve. De ellenségeink folyamatosan azt bizonygatják, hogy Oroszország fő célja az ukrán földek elfoglalása. Az imént már elmondtam, hogy mi a különbség az úgynevezett Ukrajna körüli konfliktusban, és ehhez két megjegyzést is hozzáfűznék. Mi nem próbáljuk meg a kezünkbe venni a »független« Ukrajna kincseit – a búzát, az acélt, a gázt és a szenet. Valójában kiderült, hogy ez a gazdagság sajnos már nem létezik.

Medvegyev szerint az oroszoknak és az ukránoknak közös a történelmük, a nyelvük és a hitük, éppen emiatt egy országban kell élniük.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Zelenszkij várja Törökországba Donald Trumpot

Zelenszkij várja Törökországba Donald Trumpot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatásáról biztosította hétfőn azt az elképzelést, hogy Donald Trump amerikai elnök is jelen legyen csütörtökön Törökországban, ahol közvetlenül és vezetői szinten indulhatnának újra az ukrán-orosz tárgyalások a háború lezárásáról.
584 napnyi fogság után amerikai túszt engedett el a Hamász

584 napnyi fogság után amerikai túszt engedett el a Hamász

Átadta a Hamász palesztin terrorszervezet a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisznál az amerikai-izraeli állampolgárságú Edan Alexandert, akit 2023. október 7-éna palesztin övezet melletti katonai támaszpontról hurcoltak el, és azóta túszként fogva tartottak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!