2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Vezércikk 04:00

Külföld

Hszi és Medvegyev a kínai-orosz stratégiai együttműködésről tárgyalt Pekingben

Az orosz-kínai stratégiai együttműködésről és az ukrajnai konfliktusról is tárgyalt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Hszi Csin-ping kínai elnökkel Pekingben.

  • Hszi és Medvegyev a kínai-orosz stratégiai együttműködésről tárgyalt Pekingben

   A pekingi állami rezidencián tartott találkozóról Medvegyev, aki a kormányzó Egységes Oroszország párt elnöke is, a Telegram-csatornáján videófelvételt osztott meg. A Kínai Központi Televízió közlése szerint szerdán volt a megbeszélés.

    Az orosz politikus közölte, a találkozón téma volt a két kormánypárt, a Kínai Kommunista Párt és az Egységes Oroszország közötti együttműködés is. A volt orosz elnök, aki tárgyalópartnerének átadta a hivatalban lévő orosz államfő, Vlagyimir Putyin üzenetét, nagyon hasznosnak minősítette a megbeszélést.

    Medvegyev szerint Putyin az üzenetben méltatta "az orosz-kínai politikai párbeszéd és gyakorlati együttműködés példátlan szintjét", és kifejezte meggyőződését, hogy a kétoldalú állam- és pártközi kapcsolatok tovább fejlődnek majd a Kínai Kommunista Párt új vezetésével való együttműködésben.

    "A két fél számos fontos nemzetközi kérdésben is +óraegyeztetést tartott+, megállapítva, hogy Moszkva és Peking megközelítései a világ legaktuálisabb problémáira vonatkozóan nagymértékben egybeesnek" - tájékoztatott Medvegyev, aki kitért a stratégiai külpolitikai koordinációra, egyebek között az ENSZ-ben és más multilaterális platformokon, beleértve a Sanghaji Együttműködés Szervezetét, a BRICS-et és a G20-csoportot. Megvitatták a posztszovjet térség helyzetét, beleértve az ukrán válságot - áll a Medvegyev által kiadott közleményben.

    Hszi Csin-ping egyebek között azt hangoztatta, hogy az ukrajnai konfliktus elhúzódása egyik félnek sem előnyös. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint Hszi kifejezte Peking reményét, hogy az ukrajnai válságban minden fél észszerű magatartást, önmérsékletet tanúsít, és hogy politikai eszközökkel oldják meg a biztonsági aggályokat. Hszi azt is közölte Medvegyevvel, hogy reméli, a Kínai Kommunista Párt és az Egységes Oroszország elősegítheti a Kína és Oroszország közötti stratégiai együttműködés elmélyítését.

    "A kínai fél készen áll az Oroszországhoz való közeledésre, hogy folyamatosan új korszakba mozdítsa elő kétoldalú kapcsolatainkat" - idézte a kínai vezetőt a TASZSZ orosz hírügynökség.

    A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Medvegyev és az Egységes Oroszország két másik vezetője a KKP Központi Bizottságának meghívása alapján tárgyal kedden és szerdán Pekingben.

    A Vedomosztyi című orosz lap december közepén, egy meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, hogy Hszi és Putyin az év utolsó napjaiban eszmecserét folytathat majd egymással. A tárgyalást a forrás feltételezése szerint videokonferencia formájában fogják megtartani.

    Az orosz védelmi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy orosz-kínai közös flottagyakorlatot tartanak december 21. és 27. között a Kelet-kínai-tengeren. A két ország légiereje a közelmúltban közös légi járőrözést hajtott végre a Japán-tenger és a Kelet-kínai-tenger felett.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!