2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Hölvényi: Folytatódni fog a pártbeszéd a Fidesz európai néppárti tagságáról

Folytatódni fog a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is - közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn, a pártcsalád brüsszeli politikai gyűlésének szünetében.

  • Hölvényi: Folytatódni fog a pártbeszéd a Fidesz európai néppárti tagságáról

 

A néppárti politikus az Európai Parlamentben magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Donald Tusk, az EPP elnöke napirend előtti beszámolójában befejezetnek mondta a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testületnek a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét értékelő vizsgálatát.

Tusk szerint a vizsgálat eredményét illetően nincs egyetértés. A szóbeli jelentés alapján egyetértés abban mutatkozott, hogy a felfüggesztés maradjon érvényben, valamint abban, hogy a párbeszédet folytatni kell - mondta Hölvényi, hozzátéve, hogy a felfüggesztés és a párbeszéd folytatásának határidejéről nem esett szó.

Azt közölte, javaslat született arról, hogy a pártcsalád jövő év első felében kongresszust szentel az EPP értékeiről folytatott vitának. Arról, hogy a rendezvényen a Fidesz körüli párbeszéd kérdése napirenden lesz, a politikus azt monda: ez "természetes, amire tulajdonképpen büszkék is lehetünk". Amilyen helyzetben van Európa, egy ilyen rendezvény jót tesz - tette hozzá Hölvényi György.

A felfüggesztésről 2019. március 20-án döntött az EPP politikai közgyűlése az elnökség, illetve a Fidesz megegyezése alapján, a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke az ülést követően kijelentette, hogy pártja egyoldalúan függesztette fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban a felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Mint közölte, a Fidesz is felállította a maga "három bölcs emberének bizottságát" - amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és jelentést vár tőlük arról, hogy az európai parlamenti választás után hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!