2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Külföld

Hét ország jelentette fel Venezuelát a Hágai Bíróságon

Mindkét fél megerősítette a new yorki ENSZ közgyűlésen, hogy találkozna egymással a venezuelai és az amerikai elnök, hogy a latin-amerikai ország jövőjéről beszéljenek. Közben 6 latin-amerikai ország és Kanada állam- és kormányfője keresetet nyújtott be a hágai nemzetközi bíróságon a venezuelai kormány ellen.

  • Hét ország jelentette fel Venezuelát a Hágai Bíróságon

A Venezuela elleni feljelentés szövege, amelyet a hágai nemzetközi bíróságnak nyújtott be több latin-amerikai ország. Az országok arra kérik a Nemzetközi Bíróságot, hogy indítsanak nyomozást Caracas illetve a caracasi kormány ellen emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése ügyében.

„A nyilatkozat arra kéri az ügyészt, hogy értékelje az ügyet, kezdjen nyomozást az emberi jog megsértése miatt, ami Nicolas Maduro kormányzása alatt kezdődött, 2014. Február 14-én Venezuelában” – nyilatkozta Nestor Popolizio perui külügyminiszter.

A feljelentő országok külügyminiszterei szerint nemzetközi szakértők bizonyítékokat találtak arra, hogy a venezuelai kormány felelős több bűncselekmény - így kínzások, gyilkosságok, nemi erőszak- elkövetéséért.

„Úgy vélem, hogy a médiumok, akik itt vannak velünk tisztában vannak ennek az államfők által tett közös nyilatkozatnak a fontosságával. A nyilatkozat nagyon nagy jelentőséggel bír, ugyanis a kormányok együttesen kérik fel az ügyészt, hogy gyorsítsa fel a nyomozási munkálatokat” – mondta Jorge Faurie argentin külügyminiszter. 

A kolumbiai elnök arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy fogjon össze és vessen véget a venezuelai diktatúrának valamint segítsen az országnak visszatérnie a demokráciához.

„Ez egy globális cél. Véget vetni a diktatúrának, visszatérni a demokráciához, a teljes szabadság az egyetlen lehetséges út. Ezért is szükséges a nemzetközi közösségnek azonnal felszólítania a politikai foglyok szabadon bocsátáért és gyorsan megtalálni a legjobb megoldást a válságra, valamint megakadályozni azt, hogy ez a sivárság és kétségbeesés tovább növekedjen” –szögezte le Ivan Duque Kolumbia elnöke. 

Donald Trump amerikai elnök is bejelentette, hogy hajlandó találkozni Nicolas Maduroval és szerinte mindenféle megoldás szóba jöhet.

„Azt szeretném, ha Venezuela rendbe jönne. Szeretném, hogy az emberek biztonságban legyenek. Vigyázni fogunk Venezuelára rendben? Vigyázni fogunk. Ami ott zajlik az szégyen. Ha itt van és akar velem találkozni, bár nem gondoltam erre és nem is volt erről szó, de ha ezzel segítek az embereknek akkor legyen. Ezért vagyok itt” – válaszolta kérdésre Donald Trump amerikai elnök. 

Nem sokkal később az ENSZ közgyűlésén felszólaló venezuelai elnök azt mondta: készen áll arra, hogy tárgyaljon az amerikai elnökkel. Nicolas Maduro szerint az országában kialakult migrációs válság kitaláció és a humanitárius válságot az Egyesült Államok és csatlósai idézik elő.

„A világsajtó olyan képet gyártott rólunk, hogy humanitárius válság van nálunk, humanitárius válság, ami az ENSZ koncepcióját használja fel, hogy megindokolja országok koalíciójának, amit az Egyesült Államok és latin-amerikai szatellit kormányai vezetnek, hogy rátegyék a kezüket az országunkra. Egy migrációs válságot gyártottak, ami a saját súlya alatt omlik össze” – szólalt fel a kérdés kapcsán Nicolas Maduro venezuelai elnök. 

Maduro kormányzása óta az infláció 200.000 százalékos, hiány van élelmiszerből és gyógyszerekből. Ennek hatására emberek milliói indultak el az országból, hogy a szomszédos államokban találjanak új megélhetést.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!