2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Külföld

Hét évet is kaphat a punkzenekar

Akár hét év börtönt is kaphat az az orosz női punkzenekar, amelyik még februárban tiltakozott a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban Vlagyimir Putyin hatalma ellen. Az ortodox egyház istenkáromlónak nevezte a zenekar tettét, orosz és nemzetközi jogvédők pedig tiltakoznak a politikai felhangú büntetőeljárás ellen.

Megérkezett a bíróságra az a három nő, akik Vlagyimir Putyin ellen tiltakozva adtak elő rögtönzött koncertet a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban. Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje a punkzenekar tettét istenkáromlónak nevezte.

A zenekar rendőrségi autókkal érkezett a bíróságra. Az épület előtt szimpatizánsok hada várta őket, akik a tagok nevét kiabálták. A három zenészt felkapta a nyugati sajtó. Kormányok és jogvédő szervezetek felszólaltak az érdekükben, valamint több olyan híres zenész is kiállt mellettük, mint Sting vagy a Red Hot Chili Peppers.

Fotó: Europress/AFP


A tárgyalás ugyanazon a moszkvai bíróságon zajlik, ahol Mihail Hodorkovszkijt is bűnösnek találták 2010-ben. A vallási gyűlölettől vezérelt huliganizmus vádjával a három punkzenész hét évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, ha bűnösnek találják őket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

A képviselő-testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a helyi Fidesz V. Naszályi Mártát, az I. kerület párbeszédes polgármesterét. Böröcz László, a kormánypárt helyi elnöke 15 napos határidőt szabott erre, különben fegyelmi eljárást kezdeményez. A Napi Aktuálisban Böröcz Lászlóval beszélgettünk.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Özönlenek az Egyesült Államokba az illegális migránsok

Özönlenek az Egyesült Államokba az illegális migránsok

Az illegális határátlépők rohamát már Mexikó is nehezen tudja kezelni. A déli határára érkezőket a régióban osztották szét. Ők hivatalos menedékkérelmet nyújtanak be, de sokan meg sem várják annak elbírálást, azonnal északra, az Egyesült Államok felé utaznak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!