2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Európa a háború árnyékában - A Századvég Alapítvány konferen 09:25

Külföld

Házi őrizetbe helyezik Eva Kailit

Házi őrizetbe kerül a brüsszeli korrupciós botrány egyik fő gyanúsítottja, az Európai Parlament volt szocialista alelnöke, Eva Kaili. Azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fogadott el Katartól és Marokkótól, hogy az érdekeik szerint szavazzon az Európai Parlamentben. Kapcsoltuk brüsszeli tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint.

  • Házi őrizetbe helyezik Eva Kailit

Sven Mary, Kaili belga ügyvédje újságíróknak nyilatkozva megerősítette: védencét az illetékes vizsgálóbíró döntése szerint elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe helyezik.

Eva Kailit a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás során tartóztatták le, másokkal együtt. Kaili édesapját, előállítását követően néhány nappal engedték szabadon. Kaili élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő, nyomkövető viselése mellett, már korábban háziőrizetbe került.

Mivel Panzeri kihallgatása során azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott át Mark Tarabellának, az Európai Parlament szocialista képviselőjének "a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért", a politikust február 10-én szintén letartóztatták. Az 59 éves EP-képviselő ügyében szerdán döntött a belga ügyészség: elektronikus megfigyelés mellett szintén házi őrizetbe került.

Egy további gyanúsítottat, Andrea Cozzolino olasz európai parlamenti képviselőt február 11-én, Olaszországban tartóztatták le és helyezték házi őrizetbe. A nápolyi fellebbviteli bíróság május 2-án dönthet arról, hogy az EP-képviselőt kiadják-e Belgiumnak.

A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

HírTV - MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Humanitárius segélyre, vagy újabb fegyverekre költené az Európában befagyasztott orosz vagyont?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!