2025. 01. 27. Hétfő Angelika napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 05:55

Külföld

Halléban tartotta kampánynyitó rendezvényét az AfD

Halléban tartotta kampánynyitó rendezvényét mintegy 4500 résztvevővel az Alternatíva Németországért (AfD) párt szombaton, négy héttel a február 23-án esedékes előrehozott parlamenti választások előtt.

  • Halléban tartotta kampánynyitó rendezvényét az AfD

A rendezvényen mondott beszédében Alice Weidel, a párt társelnöke és kancellárjelöltje bírálta a jelenlegi migrációs, gazdaság- és energiapolitikát.

A konzervatív Kereszténydemokrata Uniót (CDU) megszólítva, amelynek kancellárjelöltje, Friedrich Merz korábban közölte, hogy győzelme esetén nem kíván koalícióra lépni az AfD-vel, Weidel kijelentette: "Kedves CDU, romboljátok le az antidemokratikus tűzfalakat. A szavazók kék-fekete (CDU/CSU-AfD) koalíciót akarnak a Német Szövetségi Köztársaságban" - mondta

"Alice, Alice" és "Alice-t Németországnak" skandálta a hallgatóság a beszéd alatt.

"Tegyük naggyá az AfD-t, győzzük le a CDU-t" - mondta végezetül Alice Weidel.

A közvéleménykutatások szerint a CDU/CSU 30 százalékkal az első helyen áll, az AfD a második 20 százalékkal.

Egy reklámfilmet is levetítettek, amelyben a kancellárjelölt leteszi a hivatali esküt.

A gyűlésen videokapcsolat segítségével beszédet mondott és támogatásáról biztosította az AfD kancellárjelöltjét Elon Musk amerikai multimilliárdos, Donald Trump amerikai elnök tanácsadója és Herbert Kickl, az őszi ausztriai parlamenti választáson győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője is.

"Oké, hogy büszkék arra, hogy németek. Küzdjenek Németország fényes jövőjéért" - jelentette ki Elon Musk, és hozzátette, hogy a gyermekeknek nem kell bűntudatot érezniük a szüleik bűneiért. "Túl sokat foglalkoztak a múlt bűneivel, túl kell ezen lépnünk" - mondta.

Musk ismételten a támogatásáról biztosította a pártot, amely szerinte "a legjobb remény Németország számára". Dicsérte a "többezer éves német nemzetet". Már Julius Caesar római császárra is nagy hatással volt a germán törzsek harckészsége - mondta.

Musk szerint a jelenlegi német kormány "agresszíven elnyomja a szólásszabadságot". Az AfD-nek tehát "harcolnia, harcolnia, harcolnia kell", egyebek mellett "Németország nagyobb önrendelkezéséért, az európai országokért és kevesebb Brüsszelért".

Weidel köszönetet mondott Musknak, és a legjobbakat kívánta a Donald Trump elnök vezette Egyesült Államoknak.

A kampánynyitó rendezvénnyel egy időben Berlinben és más német városokban is tüntettek az AfD ellen. Berlinben a Brandenburgi kapunál a rendőrség szerint a megmozduláson harmincezren vettek részt. Kölnben mintegy negyvenezren vonultak az utcákra, sok plakát az AfD-t vette célba, de többen bírálták Friedrich Merzet is, a jobboldali Kereszténydemokrata Unió kancellárjelöltjét.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Élesen bírálták Elon Musk Németországgal kapcsolatos kijelentését

Élesen bírálták Elon Musk Németországgal kapcsolatos kijelentését

A Jad Vasem holokauszt-emlékközpont vezetője és a lengyel kormányfő vasárnap élesen bírálta Elon Musk amerikai milliárdos üzletember Németország múltjával kapcsolatos kijelentését, amelyet az Alternatíva Németországért (AfD) párt hallei kampánynyitó rendezvényén tett előző nap.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!