2024. 09. 10. Kedd Nikolett, Hunor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Külföld

Halálos földcsuszamlás történt egy ugandai szeméttelepen

Huszonegy ember meghalt az ugandai fővárosban, Kampalában, mert földcsuszamlás történt egy szeméttelepen - közölte a rendőrség vasárnap. A mentőalakulatok folytatják a túlélők felkutatását.

  • Halálos földcsuszamlás történt egy ugandai szeméttelepen

Az elmúlt hetek szakadó esőzései után a város egyetlen szeméttelepéről pénteken késő este egy hatalmas szeméttömeg omlott le, maga alá temetve és összezúzva a telep szélén elhelyezkedő házakat, az alvó lakókkal együtt.

Korábban még tizenhárom halálos áldozatról lehetett tudni. Szombaton pedig a kampalai közigazgatási hivatal még nyolcra tette a halottak számát.

Patrick Onyango rendőrségi szóvivő szerint eddig legalább 14 embert mentettek ki. Hozzátette, hogy még többen a törmelék alatt rekedhettek, számuk azonban nem ismert.

A közelben sátrakat állítottak fel a földcsuszamlás miatt kitelepítettek számára - közölte az ugandai vöröskereszt.

Yoweri Museveni elnök utasítást adott a miniszterelnöknek a szemétlerakó körül lakók áttelepítésére. Az ugandai kormány vizsgálatot is indított az ügyben, mondván, fel fognak lépni minden olyan tisztségviselővel szemben, aki esetében gondatlanságot állapítanak meg a történtekkel kapcsolatban.

A Kiteezi néven ismert szeméttelep évtizedek óta Kampala egyetlen szemétlerakójaként szolgál, és egy nagy dombbá nőtte ki magát. A lakosok régóta panaszkodnak, hogy a hulladékhegy szennyezi a környezetet és veszélyt jelent rájuk nézve. A főváros illetékes hatóságai évek óta igyekeznek új szemétlerakó helyet kijelölni, de eredménytelenül.

 

Fotó forrása: Reuters

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar – Hazaérkeztek paralimpikonjaink  + videó

Radar – Hazaérkeztek paralimpikonjaink + videó

Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. Ott jártunk a magyar paralimpiai csapat ünnepélyes fogadásán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!