2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Külföld

Gülenistáknak vélt katonák ellen adtak ki elfogatóparancsot

  • Gülenistáknak vélt katonák ellen adtak ki elfogatóparancsot

Elfogatóparancsot adott ki hétfőn az ankarai főügyészség 100 katona ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettekről a beszámoló alapján mindössze annyi tudható, hogy a szárazföldi erők parancsnokságán tevékenykedtek, és a gyanú szerint rendszeresen kommunikáltak telefonon „gülenista társaikkal” a mozgalom ügyeiről.

A rendőrségi rajtaütéssorozat már reggel óta zajlik, de azt nem tudni, hogy hány gyanúsítottat vettek őrizetbe eddig.

A török vezetés az 1999 óta Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom (FETÖ) tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. A fegyveres erőknél több mint 15 ezer embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer embert, köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Az incidenssel kapcsolatos perek továbbra is folyamatban vannak.

2016. július 15. éjszakáján összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Recep Tayip Erdogan török elnök az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Hivatalos összesítések szerint az incidensben 248 ember halt meg és 2193-en sebesültek meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!