Az Európai Unió egy idén hatályba lépett rendelettel kivette a nemzeti hatóságok kezéből annak eldöntését, hogy mi számít gyűlöletbeszédnek, vagy egy homoszexuális és pedofil tartalom megjelenhet-e gyermekeknek szóló csatornákon. Tóth Máté ügyvéd a Patrióta legfrissebb videójában ezt a rendkívül veszélyes folyamatot mutatja be, és azt is elmondja, mit tehetünk a formálódó szellemi diktatúra ellen.
Megfigyelnek, lehallgatnak, félrevezetnek és cenzúráznak a közösségi médiában. Ezzel a felütéssel készített videót a Szakértő című műsor házigazdája, Tóth Máté. A jogász-közgazdász a Patrióta YouTube-csatornáján kíméletlen őszinteséggel mutatta be a globális elit törekvését a szólásszabadság korlátozására, a woke-ideológia totális uralma érdekében. Ahogy Tóth Máté fogalmazott, „olyan tény-, tudomány- és természetellenes véleménytorzítás jön az online óriásplatformokon, amit el sem tudtunk képzelni; még Sztálin sem álmodott ilyenről.”
A műsorvezető felidézte a közelmúlt egymással szorosan összefüggő döbbenetes eseményeit, kezdve azzal, hogy a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg levélben ismerte be, hogy az amerikai demokraták érdekében, a Biden-kormány nyomására cenzúráztak olyan tartalmakat, amelyek veszélyt jelenthettek a washingtoni balliberális elitre.
Azt is beismerte a Meta (a Facebookot működtető cég új neve – a szerk.) vezérigazgatója, hogy az FBI nyomására nem engedték megjelenni a közösségimédia-platformon Joe Biden, akkor még elnökjelölt fiának, Hunternek a korrupciógyanús ügyeiről szóló tudósításokat a 2020-as választási kampányban. Zuckerberg azt is elmondta, hogy ezek, az emlékezetes laptopbotrány, Bidenék ukrajnai korrupciós ügye nem orosz dezinformáció volt, ahogy azt az amerikai balliberális média, sőt még egyes magyarországi sajtótermékek és magukat tényellenőröknek nevező, valójában politikai aktivisták állították a mai napig.
A teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.
Fotó: MTI / EPA