2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Külföld

Görögország: érződött a válság húsvétkor is

Szerény körülmények között ünnepelték az ortodox húsvétot a görögök. A válság miatt évről évre csökken a helyi háztartások vásárlóereje, és a munkanélküliek aránya is jóval az európai uniós átlag alatt fölött marad.

Idén is a nyárson sült bárány volt a fő fogás az ortodox húsvéton Görögországban – de ezúttal egy négylábúra több család is jutott. A válság miatt sokan arra kényszerültek, hogy közösen vásárolják meg az ünnepi menü hozzávalóit. „Három évvel ezelőttig a környék tele volt étellel és emberekkel húsvét vasárnap. De, amint láthatja, ma sokkal kevesebb ember van itt, és már nem engedhetik meg maguknak, amit régen. Most csak próbálunk túlélni, és a gyermekeink biztosan boldogtalanabbak, mint mi voltunk” – mondta egy görög lakos.


A görög családok egyre nehezebb helyzetben vannak: a legújabb statisztikai adatok szerint tavaly óta 8,3 százalékkal csökkent a háztartások vásárlóereje. „Legalább van egy kis pénzem, és meg tudtam venni ma ezt a bárányt. Másoknak még ennyi sem jutott. Több mint egy évig vártam a nyugdíjamra, és most csak egy részét adták oda. És ezzel a pénzzel még a gyerekeimet is ki kell segítenem, mert a kettőből egy munkanélküli.” közölte egy görög nyugdíjas.

A hat éve recesszióban lévő Görögországban a legutóbbi méréskor a 27 százalékot is meghaladta a munkanélküliek aránya. A görög parlament április végén fogadta el a külföldi hitelezők által szorgalmazott újabb megszorító csomagot. Ennek értelmében közintézmények tucatjait zárják be és 15 ezer köztisztviselőt bocsátanak el vagy küldenek nyugdíjba 2014 végéig.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!