2020. augusztus 5.,
szerda, Krisztina napja

Folytatódtak az összecsapások az örmény-azeri határon, több azeri katona meghalt

MTI

2020. július 13., hétfő 19:32

Folytatódtak hétfőn az előző napon kezdődött tüzérségi összecsapások az örmény-azeri határon, Baku szerint négy azeri katona életét vesztette, öt pedig megsebesült.

Az azeri védelmi minisztérium szerint három katonájuk az Azerbajdzsánhoz tartozó Tovuz megye térségében vasárnap halt meg, egy pedig hétfőn.

Az örmény védelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy két rendőr és három katona megsebesült.

Időközben az azeri védelmi minisztérium újabb tüzérségi csapásról számolt be. "Az örmény hadsereg alakulatai 120 milliméteres aknavetőkből és D-30-as típusú tábori ágyúkból nyitottak tüzet a Dondar Quscu és az Agdam nevű településekre Tovuz megyében" - közölte a tárca szóvivője, aki szerint a falvak lakosságának nem esett bántódása. Hangsúlyozta, hogy Azerbajdzsán kemény választ fog adni ezekre a provokációkra.

Andranyik Kocsarján, a védelmi és biztonsági kérdésekben illetékes örmény állandó parlamenti bizottság vezetője szerint a nap folyamán az örmény hadsereg több azeri drónt is lelőtt a közös határ térségében. "Az ellenfél több drónját is lelőttük. (...) Hadseregünk arányos választ ad az ellenfél tevékenységére" - hangoztatta.

Jereván és Baku egymást vádolja az erőszak kirobbantásával.

Nikol Pasinján örmény miniszterelnök az incidenst provokációnak nevezte, Davit Tonoján védelmi miniszter pedig arra figyelmeztetett, hogy a hadsereg szükség esetén kész behatolni az "ellenség" területére.

Az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) - amelynek Örményország is a tagja - a hétfői nap folyamán vitatja meg a határincidenst. Baku vasárnap azzal vádolta Jerevánt, hogy a ODKB-t is be akarja vonni a kétoldalú konfliktusba.

A török külügyminisztérium ugyanakkor közleményben biztosította Bakut Ankara támogatásáról, leszögezve: Törökország elkötelezett Azerbajdzsán területi egysége mellett.

Eközben az örmény kormány hétfőn bejelentette, hogy augusztus 12-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt március közepén elrendelt, azóta egyszer már meghosszabbított rendkívüli állapotot. Ennek értelmében az ország határai továbbra is zárva maradnak, és tilosak a tömegrendezvények is.

A két ország több évtizede konfliktusban áll egymással a zömében örmények lakta Hegyi-Karabah miatt. A térség hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, de az 1994-ben véget ért, véres fegyveres konfliktus eredményeként magukat helyi örményeknek valló szakadárok ellenőrzése alá került, Baku szerint viszont Örményország hadserege is jelen van ott. A szigorúan őrzött frontvonalon időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel, a mostani összecsapás azonban a két ország határa mentén, jóval északabbra történt.

 

MTI