2024. 02. 24. Szombat Szökőnap napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde 11:20

Külföld

Folytatja a lassú és véres ellentámadást az ukrán hadsereg

Folytatja a lassú és véres ellentámadást az ukrán hadsereg a frontvonalon. Kijev közlése szerint már több mint 100 négyzetkilométernyi területet visszafoglaltak, közte két kisebb települést. Ezzel szemben Moszkva adatai szerint alig pár száz méterrel szorították vissza a föderációs sereget az ukránok.

  • Folytatja a lassú és véres ellentámadást az ukrán hadsereg

Nem tántorítják el az ukrán vezetést a jelentős kezdeti veszteségek, folytatják az ellentámadást. A küzdelemről mindkét fél azt állítja, hogy kemény harcok zajlanak. Az eredményeket illetően már eltér Moszkva és Kijev álláspontja.

Az oroszok közölték, az előrenyomuló ukránokat sorra visszaverik az erős védelmi állásokban küzdő föderációs harcosok. Emellett a dollármilliárdokat érő nyugati harcjárműveket olcsó kamikazedrónokkal pusztítja el az orosz hadsereg.

Az ukránok szerint azonban jól halad az ellentámadás, és állításuk szerint már több mint 100 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza a keleti fronton - az oroszok becslése szerint azonban alig pár száz métert haladt a kijevi hadsereg.

Az offenzíva során elvesztett harcjárművek helyett pedig újabbakat kapnak az ukránok nyugatról: Hollandia és Dánia bejelentette, még 14 Leopard 2-es harckocsit vásárolnak az ukránoknak. A helyzet talán egyetlen nyertese a Rheinmetall fegyvergyár.

"Nagyon sok megrendelésre számítunk a következő hetekben és hónapokban, több milliárd euró értékben várhatók megrendelések. Jó úton haladunk" - nyilatkozta a fegyvergyár vezérigazgatója.

Eközben az oroszok újabb csecsen erősítést kaptak: Kadirov hadúr fegyvereseit a belgorodi régióba vezényelték, hogy megakadályozzák az ukrán szabotázsakciókat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!