2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Külföld

Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisét mutat be a Szent Péter téren

Jézus Jeruzsálembe történő bevonulása elevenedik fel vasárnap a római Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa mutatja be a virágvasárnapi szentmisét.

  • Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisét mutat be a Szent Péter téren

A hagyomány szerint a húsvéti nagyhetet megnyitó virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér középen álló obeliszknél kezdődik. Itt a pápa áldását adja a pálma- és olajfaágakra.

Az Európa más részein virágvasárnapnak nevezett ünnepet Olaszországban pálmavasárnapnak nevezik, és barkaszentelés helyett a Földközi-tenger térségének két jellegzetes növényének, a pálmának és az olajfának az ágait használják.

Az egyházfő az obeliszktől a Szent Péter-bazilika lépcsőjén álló szabadtéri oltárig halad, a körmenetben bíborosok és püspökök követik. A papok és a Szent Péter téren összegyűlő hívők kezében is hosszú pálma- és olajfaágak lesznek, amelyekkel egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust is köszöntötték.

Az egyházfő három egymásba font pálmalevelet tart, ezek a Szentháromságot jelképezik.

Szokás szerint a virágvasárnapi pálmalevelek az északnyugat-olaszországi Liguriából, Sanremo városából érkeznek. Az olajfákat pedig a dél-itáliai Pugliából szállítják a Vatikánba. Olajfák díszítik a Szent Péter térre vezető sugárutat is.

A Vatikán honlapján közölt misekönyv szerint az idei virágvasárnapi szentmisén románul imádkoznak a pápáért és a püspökökért, portugál nyelven a kormányzókért és a népekért, japánul az üldözött keresztényekért, franciául a bűnösökért és hitetlenekért, kínaiul a fiatalokért.

Ferenc pápa hetedik alkalommal vezeti a római húsvét szertartásait. Nagycsütörtök délután a lábmosás szertartása ismét egy börtönben elevenedik fel: Ferenc pápa a Rómától nem messzi Velletri város büntetésvégrehajtási intézetében 12 rabnak mossa meg a lábát, ahogyan már 2013-ban, 2015-ben, 2017-ben és tavaly is börtönbe látogatott el ezen a napon. A pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezeti, húsvét vasárnap a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, valamint Urbi et Orbi áldását adja Rómára és a világra.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!