2024. 09. 13. Péntek Kornél napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Nagyapám Horthy Miklós 11:00

Külföld

Ferenc pápa kiállt a Zelenszkijék által betiltással sújtott ukrajnai ortodox egyház mellett

Egyetlen keresztény egyházat se szüntessenek be közvetlenül vagy közvetetten - hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, miután Volodimir Zelenszkij aláírta az ukrán ortodox egyház betiltásáról szóló törvényt.

  • Ferenc pápa kiállt a Zelenszkijék által betiltással sújtott ukrajnai ortodox egyház mellett

Ferenc pápa kijelentette, hogy továbbra is fájdalommal követi az Ukrajnában és az Oroszország területén zajló harcokat.

Ami pedig a nemrég Ukrajnában elfogadott jogszabályt illeti, Ferenc pápa hangoztatta: "féltem azoknak a szabadságát, akik imádkoznak, mivel aki igazán imádkozik, annak az imája mindig mindenkiért szól. Imádkozással nem követ el bűnt."

A katolikus egyházfő úgy vélte, ha valaki rosszat tesz saját népe ellen, akkor azért bűnösnek lehet tartani, de senki nem követ el bűnt, mert imádkozott.

"Akkor meg hagyjuk imádkozni, aki imádkozni akar ott, amelyet saját egyházának tart. Kérem, egyetlen keresztény egyház se töröltessék el közvetlenül vagy közvetetten. El a kezekkel az egyházaktól!" - mondta Ferenc pápa.

A pápa arra utalt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. Az elnöki döntést az ukrán parlament honlapján tették közzé szombaton.

A törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek leányszervezeteiről, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Budapesten egyeztetnek az unió gazdasági- és pénzügyminiszterei

Budapesten egyeztetnek az unió gazdasági- és pénzügyminiszterei

A magyar uniós elnökség legfontosabb célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése, és ez az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek nem hivatalos találkozójának fő témája is - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki, budapesti doorstep tájékoztatóján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Trump nem vitázik ismét Kamala Harrisszel

Trump nem vitázik ismét Kamala Harrisszel

Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt csütörtökön közölte, hogy nem lesz újabb vita közte és Kamala Harris demokrata párti politikus között a november 5-i elnökválasztás előtt.
A nap kérdése

A nap kérdése

Ön szerint Európa elbír még egy nagy migrációs hullámot Ukrajnából?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!