2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Külföld

Ferenc pápa: Kevesen lakomáznak, sokaknak kenyerük sincsen

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, azzal hogy a birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte a középpontba – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén szenteste. Az egyházfő ellentmondásnak nevezte, hogy sok ember számára minden a birtoklásról szól, és az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket. Ferenc pápa úgy fogalmazott: „Kevesek lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük”.

  • Ferenc pápa: Kevesen lakomáznak, sokaknak kenyerük sincsen

Hívőkkel telt meg a Szent Péter tér. Közel 10 ezer ember gyűlt össze Szenteste a Vatikánban, hogy részt vegyen a szentmisén.

„Békére van szükség a világban. A Karácsony egy új életet ad nekünk, egy olyan fényt amely nemcsak a szívünket, hanem az egész világot megvilágítja” – mondta egy kenyai férfi.

A bazilikában ötezer férőhely van, ezért sokan a Szent Péter tér kivetítőin követték a szertartást. Ferenc pápának ez a hatodik karácsonya egyházfőként. A szentatya arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a javak számítanak a világban, hanem a szeretet.

„Az emberiség kapzsivá és mohóvá vált. Napjainkban sok ember számára az élet értelmét az anyagi javak, tárgyak és a birtoklás jelentik. Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük” – fogalmazott.

Ferenc pápa azt kérdezte az egybegyűltektől, hányan állnak készen, hogy kenyerüket megosszák azokkal, akiknek nem jutott. A szentatya homíliájában kiemelte: a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért. Jézus új életszemléletet mutatott fel, amely a birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba - tette hozzá.

Ma délben az egyházfő a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, majd Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra.

Az ünnepek idejére a vatikáni a Szent Péter-téren és környékén is rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a hatóságok. Az Angyalvártól a Szent Péter térre vezető sugárutat páncélosok lepték el, a szűkebb utcákat pedig katonák ellenőrzik.

Az óvatosság indokolt, egy hete tartóztattak le egy szomáliai férfit, aki az Iszlám Állam nevében a Szent Péter-bazilikában akart merényletet elkövetni.

Betlehemben is több ezer fegyverest vezényeltek az utcákra. Az elmúlt időszakban nagyon feszült volt a helyzet a térségben. A Gázai övezetben egymást érték a tiltakozóakciók, amelyek során több száz palesztint öltek meg az izraeli katonák. Ennek ellenére az utóbbi évek legnagyobb tömege látogatott el idén Jézus szülőhelyére. Az összes szállodai hely elkelt. Betlehemben 10 ezer turista töltötte az éjszakát.

„Csodálatosan érzem magam. Én már jártam itt korábban is, de fantasztikus, hogy ismét itt lehetek. Megérinthettem azt a helyet ahol a Megváltó született. Nagyon örülök, hogy eljuthattam Betlehembe” – örvendezett ez a turista.

Mivel csak kevesen jutottak be a Szent Katalin templomba, a tömeg a Születés Temploma előtt elhelyezett hatalmas kivetítőn követte az éjféli szentmisét, amelyen a palesztin elnök és miniszterelnök is megjelent.

Pierbattista Pizzaballa érsek homíliájában arra kérte a híveket, hogy maradjanak azokban a városokban, ahol Krisztus született, élt és meghalt. Hozzátette: Jézus Betlehemben látta meg a napvilágot és ez nem csak történelmi-földrajzi meghatározás, hanem isteni választás. Az érsek szerint a városok a keresztények nélkül szegényebbek lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!