2025. 05. 22. Csütörtök Júlia, Rita napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:00

Külföld

Ferenc pápa az abortuszt és a béranyaságot is az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte

Ferenc pápa elítélte és az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte az abortuszt, a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet a Vatikán által hétfőn közzétett nyilatkozattételben.

  • Ferenc pápa az abortuszt és a béranyaságot is az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte

Az öt éve készülő, Végtelen méltóság (Infinite dignity) című, 20 oldalas nyilatkozattétel az elmúlt hónapokban jelentős változtatásokon esett át. A dokumentumot Ferenc pápa március 25-én hagyta jóvá és rendelte el nyilvánosságra hozatalát.

A doktrína egyértelműen leszögezi, hogy a Vatikán elutasítja a genderelméletet vagy azt az elképzelést, hogy egy ember neme megváltoztatható. A dokumentum szerint Isten a férfit és a nőt biológiailag különböző, különálló lényeknek teremtette meg, és ezzel a tervvel az emberek nem szállhatnak szembe.

A dokumentum szerint az emberi élet - ideértve a magzatot is - szent és sérthetetlen, a terhesség megszüntetése pedig éppen a "legvédtelenebbeket" fosztja meg emberi méltóságuktól.

A Vatikán legújabb nyilatkozattétele párhuzamot von az abortusz és a béranyaság között, amelyek a leírtak szerint a gyermeket tárgyként kezelik, az anyát pedig - egyebek között haszonszerzés céljával - megalázzák és kizsákmányolják.

A nyilatkozatról tartott sajtótájékoztatón a Hittani Dikasztériumot vezető Victor Manuel Fernández bíboros hétfőn kijelentette, hogy a Vatikán nem támogatja a homoszexualitást bűncselekményként kezelő jogszabályokat, és "komoly problémának" nevezte ezek bevezetését.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az FBI jelzése alapján fogtak el Budapesten egy szexuális ragadozót

Az FBI jelzése alapján fogtak el Budapesten egy szexuális ragadozót

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) jelzése nyomán elfogtak Budapesten egy magyar-amerikai kettős állampolgárságú 59 éves férfit, akit az Egyesült Államokban 16 rendbeli szexuális erőszak miatt kerestek - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megrongálódott a vízre bocsátáskor egy új észak-koreai hadihajó

Megrongálódott a vízre bocsátáskor egy új észak-koreai hadihajó

Megrongálódott a vízre bocsátáskor egy új észak-koreai romboló Kim Dzsongün észak-koreai vezető jelenlétében, aki "nem tolerálható súlyos gondatlanságnak" minősítette a balesetet, amely "foltot ejtett az ország becsületén" - jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!