2024. 10. 09. Szerda Dénes napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Külföld

Felmérés: több lett az iskolát elhagyó diákból a menekülthullám miatt

A 2015-ös menekülthullám miatt ismét nagyobb gond a korai iskolaelhagyás Németországban – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

  • Felmérés: több lett az iskolát elhagyó diákból a menekülthullám miatt

A kölni német gazdaságkutató intézet (Institut der deutschen Wirtschaft Köln - IW) adatai szerint a 2015-ben érkezett menekülthullám megfordította a korai iskolaelhagyás csökkenő trendjét. Míg 2000 és 2013 között 9 százalékról 5,2 százalékra süllyedt az iskolarendszerből képzettség nélkül kikerülő fiatalok aránya, 2016-ban már 5,7 százalék volt ez az arány.

A növekedés legfőképpen annak tulajdonítható, hogy nagymértékben emelkedik a nem német korai iskolaelhagyók aránya. A 2000-2010-es időszakban ugyan csaknem megfeleződött, 20 százalékról 10,7 százalékra süllyedt a nem német fiatalok körében a korai iskolaelhagyók aránya, de az utóbbi évtizedek legnagyobb menekülthullámának érkezése után egy évvel, 2016-ban már 14,6 százalék volt.

Ezért nagyobb erőt kell összpontosítani az integrációra, különösen a menekültek és az alacsony képzettséggel rendelkező háztartásokban élő bevándorlók" beilleszkedésének támogatására – emelte ki kutatási jelentésében az IW.

A munkaadói érdekképviseletek országos szövetségének (BDA) támogatásával működő intézet szerint éves szinten 3,5 milliárd euró (1130 milliárd forint) plusz forrást kell fordítani a napközbeni gyermekellátás, a közoktatás, a szakmai képzés és a felsőoktatás területére „a menekültmigráció kihívásának leküzdéséhez” – mutatták ki a BDA-hoz közel álló, új szociális piacgazdaság kezdeményezés (Initiative Neue Soziale Marktwirtschaft - INSM) elnevezésű lobbiszervezet megbízásából 15. alkalommal elvégzett kutatásban, amelyben a migráció mellett egy sor további ügyet is elemeztek.

A német tanárok szövetségének (DL) elnöke, Heinz-Peter Meidinger szerint az IW Oktatási monitor (Bildungsmonitor) nevű kutatássorozatának új kiadásából kibontakozó kép riasztó, és azt mutatja, hogy a politikusok „tétlenül nézik, ahogyan a szegregáció átjárja az egész iskolarendszert”.

A német közoktatásban dolgozó mintegy 160 ezer tanárt összefogó érdekképviseleti szervezet vezetője a Die Welt című lapnak kiemelte, hogy a kutatás a legutóbbi elérhető adatokon, a 2016-os számokon alapul, és azóta tovább romlott a helyzet.

Az egyre súlyosabb tanárhiány ugyanis még nem is jelenik meg az elemzésben, és attól kell tartani, hogy a következő években is kitartanak a negatív trendek.

A tanárok általában nincsenek felkészülve a bevándorlásból adódó feladatokra, sokan például nem tudnak németet idegen nyelvként oktatni. Az pedig „súlyos teljesítménycsökkenéshez vezet, ha egy osztályban túlságosan nagy a németül rosszul, vagy egyáltalán nem beszélő tanulók aránya” – mondta a DL elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!