2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Bercsenyi ejtőernyős huszárok

Következik:

Vezércikk 04:00

Külföld

Fehér Ház: A hétvégén lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűek

Az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra - közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.

  • Fehér Ház: A hétvégén lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűek

Lloyd Austin védelmi miniszter Brüsszelbe érkezése után a repülőtéren újságírók előtt arról beszélt, hogy a szóban forgó tárgyak nem jelentenek katonai fenyegetést, illetve veszélyt a földön tartózkodók számára, ugyanakkor kockázatot testesítenek meg a polgári repülés és információbiztonság szempontjából.

Lloyd Austin az eszközök megsemmisítését azzal indokolta, hogy miután nem tudták pontosan meghatározni, miről van szó, elővigyázatosságból cselekedtek az ország biztonsága és érdekének védelmében. Megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy országok, vállalatok, tudományos szervezetek tevékenykednek a szóban forgó légtér-magasságokban, akár legitim kutatási célokból.

Jelenleg a lelőtt tárgyak maradványait próbálják megtalálni, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, milyen eszközökről van szó, de a körülmények nehezítik a keresést - mondta el a Pentagon vezetője. Kifejtette, hogy Alaszka közelében a tengeri jégen kell dolgozni, míg Kanadában az ottani hatóságokkal együttműködve a lakott területtől távol eső térségeket kell átfésülni, míg a Huron-tó térségében az amerikai parti őrség, a hadsereg északi parancsnoksága, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a kanadai hatóságok közösen kezdték meg a munkát. Hozzátette, hogy az esetek különleges jellege miatt a vizsgálat is hosszabb időt vehet igénybe.

Ahogy elmondta, a védelmi tárca a vizsgálat során együttműködik a szövetségi légiirányítással, az FBI-jal, valamint a szövetségi űrkutatási hivatallal (NASA).

Lloyd Austin külön felhívta a figyelmet arra, hogy a hétvégén megsemmisített eszközök eltérnek a Dél-Karolina közelében február 4-én lelőtt eszköztől, amelyről a miniszter azt mondta, tudják, mi volt, "a Kínai Népköztársaság megfigyelő léggömbje".

Hétfőn a Fehér Ház sajtótájékoztatóján a nemzetbiztonsági tanács kommunikációs koordinátora igyekezett eloszlatni azokat a híreszteléseket, miszerint földönkívüli légi eszközökről van szó. John Kirby úgy fogalmazott, "az amerikaiaknak nincs okuk aggódni amiatt, hogy földönkívüliekről van szó".

A feltételezések annak nyomán kezdtek el terjedni, hogy az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) parancsnoka vasárnap úgy fogalmazott, semmilyen lehetőséget nem zárna ki az azonosítatlan légi tárgyak származásával kapcsolatban.

Glen VanHerck tábornok ugyanakkor arról is beszélt, hogy a megszaporodott észlelések azzal is összefüggésben lehetnek, hogy a kínai eszköz körüli incidens nyomán a légtérvédelem növelte a radarok teljesítményét, azok érzékenységét.

Az elmúlt hét végén az amerikai légierő három ismeretlen eredetű légi eszközt semmisített meg: pénteken Alaszka északi partjai közelében, szombaton Kanada kérésére és együttműködve a szomszédos országgal Yukon tartomány fölött, majd vasárnap az Egyesült Államok Michigan állama közelében, a Huron-tó térségében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!