2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Fegyverkeznek a skandináv országok

A svéd honvédelmi bizottság pénteken ismertette az ország védelmi terveit 2030-ig tartalmazó jelentést, aminek tartalma igazán nem lepte meg a közvéleményt: várható volt, hogy történelmű léptékű fejlesztésbe kezd a friss NATO-tag.

  • Fegyverkeznek a skandináv országok

A védelmi bizottság kormánypárti elnöke, Hans Wallmark a sajtótájékoztatón azt mondta, nem zárható ki fegyveres támadás Svédország vagy szövetségesei ellen, ennek fényében tervez az ország fegyverkezni.

Bár a Riksdagnak, azaz az országgyűlésnek jóvá kell még hagynia, nem kétséges, hogy az nagy többséggel el fogja fogadni a bizottság által javasoltakat.

A csomag többek között nagy hatótávolságú rakétaképességek növelését, több vadász- és cirkálórobot beszerzését, valamint felgyorsított dandárépítést, a sorkatonai szolgálat kibővítését és a tisztképzésbe történő nagy léptékű beruházást tartalmaz. A jelentés szerint a parlamenti pártok megállapodtak abban, hogy 2030-ig – folyó áron – 185 milliárd svéd koronára (6300 milliárd forint) emelik a védelmi költségvetést, írja a Svenska Dagbladet. Ez a mai szinthez képes 66 milliárd koronával, azaz több mint a 2024-es szint felével több pénz, pedig már a mostani éves büdzsé is duplája a 2020-as évhez képest, és a haderőfejlesztés sem ezzel a ciklussal kezdődik, jelenleg is úton vannak nemrégiben rendelt hadihajók és tengeralattjárók a haditengerészet számára.

A most bejelentett újabb büdzséemelésnek nagy ára lesz, még a bizottság egyik tagja szerint is azzal járhat, hogy kevesebb forrás jut majd oktatásra, egészségügyre és idősellátásra.

Svédország nincs egyedül a katonai költekezéssel a régióban, a NATO egész északi szárnya kemény fegyverkezésbe kezdett, részben arra hivatkozva, hogy a hidegháború vége, illetve a Szovjetunió összeomlása óta jelentősen leépítették haderőiket a skandináv országok (ez nem vonatkozik az Oroszországgal igen hosszú közös határral rendelkező Finnországra, mely az elmúlt évtizedekben is szárazon tartotta a puskaport, és például megtartotta kötelező sorkatonai szolgálatot), de a nagy medve most ismételten fenyegeti országaikat.

A következő években Dánia és Finnország jelentős pluszforrásokat biztosít haderőfejlesztésre, ugyanakkor az északi országok közül is kiemelkedik Norvégia, amely elképesztő összeget szán hadászatának fejlesztésére.

A világ leggazdagabb országai között előkelő helyen lévő királyság a háború igazi vámszedője. Az orosz–ukrán háború kitörése után – és az uniós szankciók bevezetését követően – Európa legnagyobb gázszállítójává lépett elő, és az addig is busásan jövedelmező olajkitermelését is fokozta, miközben egyáltalán nem volt szolidáris a kontinens szorult helyzetbe került országaival, és inkább emelte, mintsem csökkentette volna az energiahordozók árát.

Két héttel a svédek előtt ismertette Oslo a védelmi fejlesztésének terveit, mely keleti szomszédjáénak többszöröse. Az eddigi betervezetten felül még plusz hatszázmilliárd norvég korona forrást irányoztak elő a következő 12 évre a fegyverkezés gyorsítására, így összesen 75 ezermilliárd forintnak megfelelő koronát fordítanak e célra.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!