2025. 01. 06. Hétfő Boldizsár napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

FBI: öngyilkosság volt a Las Vegas-i robbantás

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi idő szerint pénteken azt közölte, öngyilkosságként kezeli a Las Vegas-i Trump-szállodánál január 1-én történt robbanás ügyét, amelyben az amerikai különleges erők egyik tagja felrobbantotta magát egy Tesla elektromos autóban.

  • FBI: öngyilkosság volt a Las Vegas-i robbantás

Spencer Evans, az FBI egyik nyomozója elmondta, Matthew Livelsberger a többi között súlyos PTSD-vel küzdött. Hozzátette, az Afganisztánt is megjárt veterán fejbe lőtte magát a robbanás előtt, amelyben szinte a felismerhetetlenségig összeégett.

A robbanás helyszínével kapcsolatban kiemelte, hogy Livelsberger nem táplált ellenséges érzelmeket Donald Trump megválasztott elnökkel szemben, ellenkezőleg, egyik búcsúlevelében azt írta, az amerikaiaknak "fel kell sorakozniuk" Trump és szövetségese, Elon Musk, az Egyesült Államokban élő dél-afrikai milliárdos mögött.

A nyomozó elmondta azt is, hogy nem találtak összefüggést a kevéssel korábban agyonlőtt New Orleans-i merénylő és Livelsberger között.

Korában Kevin McMahill, a Las Vegas-i rendőrség egyik munkatársa a sajtónak adott nyilatkozatában szintén öngyilkosságot említett.

A detonációban Livelsberger meghalt, további hét ember könnyebben megsebesült.

Az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón a szakértők Livelsberger két búcsúleveléből is nyilvánosságra hoztak részleteket, amelyekben a férfi azt írta, hogy az Egyesült Államok az összeomlás felé tart.

"Az amerikaiak csak a látványosságokra és az erőszakra figyelnek fel; mi lehetne hát jobb módszer arra, hogy világossá tegyem az álláspontom egy olyan mutatványnál, amelyben tűzijáték és robbanás van?" - olvasható az egyik levélben, amelyben a férfi azt is leszögezte: cselekedetét nem terrortámadásnak, hanem "ébresztőnek" szánja.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Golden Globe - Az Emilia Pérez és A brutalista nyerte a két filmes fődíjat

Golden Globe - Az Emilia Pérez és A brutalista nyerte a két filmes fődíjat

A filmes mezőnyben a legjobb vígjáték vagy musical kategória fődíját Jacques Audiard Emilia Pérez című filmje vitte el, a drámák közül pedig Brady Corbet A brutalista című alkotása kapta meg a fődíjat a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 82. Golden Globe díjátadó gálán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki

Észak-Korea ballisztikus rakétát indított hétfőn. A rakéta 1100 kilométert tett meg, majd a Koreai-félsziget és Japán közötti tengerbe csapódott - közölte a dél-koreai hadsereg.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!