– Történelmi időket élünk?
– Az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) 1948-ban alapították, azóta átéltünk már néhány világjárványt. A legutóbbi a 2009-es influenzajárvány volt, amely a becslések szerint szűk egy év leforgása alatt százezer-négyszázezer ember életét követelte. Ugyanakkor a mostani helyzet azért is különleges, mert ez az első koronavírus-járvány, és most fordul elő először, hogy az egész világ különböző mértékű intézkedéseket vezet be a fizikai távolságtartásra vonatkozóan. Most, miközben beszélünk, a világ népességének nagyjából a harmada kormányaik tanácsát követve nem hagyja el otthonát. A bevezetett intézkedéseket és azok méretét tekintve példátlan időket élünk.
– Sokan utólag azt mondják: nem az volt a kérdés, hogy kirobban-e egy hasonló járvány, csupán az, hogy mikor. Valóban lehetett rá számítani?
– Emlékeztetnék, hogy a WHO már a múlt év elején közzétette a tíz legfőbb egészségügyi fenyegetés listáját. Ezek közül az egyik pont arra figyelmeztetett, hogy nagyon valószínű egy újabb világméretű influenzajárvány kitörése. Egy másik pedig az ebolavírus és más veszélyes kórokozók kockázatára hívta fel a figyelmet. Az elmúlt két évben tehát mi is megkongattuk a vészharangokat.
– Az is elkerülhetetlen volt, hogy világméretűvé nőjön a járvány?
– Az előző világjárványok tanulságait levonva a WHO számos országgal dolgozott együtt, hogy készen álljanak egy újabb járvány kirobbanására. A világ legtöbb országának vannak is kész tervei erre az eshetőségre, ami nemcsak azt jelenti, hogy meghatározták teendőiket, de azt is azonosították, mik a gyengeségek és hol szorul erősítésre a rendszer. Mégis úgy tűnik, az egyes országok nem voltak megfelelően felkészülve egy olyan vírus kezelésére, amely ennyire gyorsan terjed, ilyen hatalmas területeken. A különböző országok ráadásul eltérő sebességgel és szigorral reagáltak.
– Kína felelőssége nem merül fel?
– Peking nagyon korán, már december 31-én jelentette a kórokozó megjelenését a WHO-nak. Nincs bizonyíték arra, hogy Peking bármit is el akart volna titkolni. Éppen ellenkezőleg, a mai napig folyamatosan együttműködünk Kínával a járvány megállításáért tett erőfeszítéseiben, de azt is tanuljuk, miként sikerült Kínának megfékeznie a járvány terjedését, és igyekszünk a tanultakat megosztani más országokkal.
– Mi a WHO feladata egy ilyen helyzetben?
– Először is, tudósaink világszerte próbálják megérteni, mi is ez a kór. Hiszen eddig még nem találkoztunk vele, mi magunk is napról napra tanulunk. Ez magyarázza azt is, hogy miért frissítjük folyamatosan ajánlásainkat. Ugyanis ajánlásokat, tanácsokat is adunk, nem csupán kormányoknak, de az embereknek is. Például arról, hogyan védekezhetnek vagy miként dolgozzanak ilyenkor. Igyekszünk informálni a döntéshozókat és a mindennapi embereket is. Napi jelentéseinket bárki elérheti a honlapunkon. Együttműködünk különféle partnerekkel, szakemberek és kutatók hálózatával, például a diagnosztikáról, az előrejelzésekről, a kezelésről. Most indítottuk egy úgynevezett szolidaritási kísérletet, amelyben a világ számos nemzete osztja meg egymással tudását az új, ígéretes gyógykezelésekről. Hiszen annak bizonyítására, hogy egy módszer működőképes lehet, minél több adatra van szükség. Ezenkívül még segítünk például az országoknak laboratóriumi kapacitásuk növelésében, klinikáik hatékony igazgatásában, a források, az adományok megszerzésében. Az ENSZ már életre is hívott egy alapot, amely a Covid–19 elleni globális harcot támogatja.
– Hogyan tudnak tanácsokat megfogalmazni, amikor még olyan alapvető kérdésekben sincs egyetértés, mint hogy kell-e maszkot hordani és mennyit kell tesztelni?
– Fontos leszögezni, hogy a WHO soha nem fogalmaz meg ajánlást, ha az tudományosan nem igazolt nagyon alaposan. A két említett témáról csakis szigorú bizonyítékok ismeretében alkottunk véleményt. Ami a maszkok viselését illeti, jelenleg nincs arra bizonyíték, hogy azok az egészséges emberek, akik – orvosi vagy egyéb típusú – maszkot, akár általános közösségi maszkot viselnek a tágabb környezetükben, védve lennének a légúti fertőzéseket okozó vírusoktól, többek között a Covid–19-től. Az orvosi maszkokat fenn kell tartani az egészségügyi dolgozóknak. Az orvosi maszkok közösségi használata hamis biztonságérzetet kelthet, és figyelmen kívül hagyhat más lényeges intézkedéseket, például a kézhigiénia gyakorlását, a fizikai távolságtartást, elvezethet az arc megérintéséhez a maszk alatt, a szem alatt, szükségtelen költségeket generálhat, elveszi a maszkot az egészségügyi dolgozóktól, akiknek arra a legnagyobb szükségük van, különösen, mivel hiánycikknek számít. Ezért bárki, aki szükségtelenül maszkot visel, egy nagyon is rászoruló egészségügyi dolgozó elől veszi azt el. Márpedig éppen ők teszik ki magukat a legnagyobb kockázatnak. Polgári kötelességünk nemcsak az, hogy otthon maradjunk, de az is, hogy rangsoroljunk, és a maszkok legelőször az egészségügybe jussanak el!
– Mi a helyzet a tesztekkel?
– A WHO kritikus fontosságú, prioritást élvező lépéseket vázolt fel a Covid–19-re való felkészüléshez, a megfelelő készültség eléréséhez és a válaszlépésekhez, valamint meghatározott négy forgatókönyvet a különböző fertőzöttségi fokozatokra: 1. azok az országok, ahol nincsenek esetek; 2. azok az országok, ahol egy vagy több eset van, amelyeket az országba behoztak vagy helyben észleltek (sporadikus esetek); 3. azok az országok, ahol csoportos megbetegedéseket észlelnek idő, földrajzi hely vagy környezeti kitettség szerinti csoportokban (esetcsoportok); 4. azok az országok, ahol a járvány nagyméretű vagy elhúzódó és a helyi közösségeket átható (tömeges fertőzés). Bármely ország tapasztalhat e forgatókönyvekből egyet vagy akár többet regionális szinten, így az adott ország megközelítését a helyi kontextushoz kell szabni és igazítani, és fel kell készülni a lehetséges további fázisokra. Elképzelhető azonban, hogy egy országon belül mind a négy forgatókönyv érvényesül. Lehetnek olyan városok vagy régiók, ahol egyetlen beteg sincs, másutt már a tömeges szinten járhat a járvány. Ezért nem lehet egyetlen, egységesített módszert használni a teszteléshez. Az alapján kell dönteni, amit a terepen tapasztalnak. A WHO álláspontja az, hogy azokban az országokban, ahol a fertőzöttségi szintek vegyesen vannak jelen, lehetővé kell tenni a tesztelést a gyanús eseteknek, ahol az érintettek kapcsolatba kerülhettek igazoltan Covid–19-cel fertőzött személyekkel, és természetesen lehetővé kell tenni a tesztelést az egészségügyi dolgozóknak is.
– Ha a tanácsok ugyanazok, akkor miért különböznek annyira az adatok országonként?
– Először is azért, mert az egyes országokat nem egyszerre érte el a vírus. Olaszország például Európában a legelső fertőzött államok között volt. Abban az időben az ismereteink még szűkösebbek voltak. Tudtuk, hogy járvány közeleg, de azt senki nem sejtette, hogy ilyen erejű. Olaszországra azelőtt csapott le a vírus, hogy Európa megtapasztalta volna az erejét és a sebességét. Az olaszokat felkészületlenül érte a vírus, mert előtte még senki nem tapasztalta, milyen hatással jár. Európa többi része viszont megtanulta a leckét. Mire a járvány elérte Magyarországot és a körülöttünk lévő országokat, már pontosan tudtuk, hogy milyen gyorsan tud terjedni, így azonnali intézkedéseket hozhattunk. Az első néhány eset megjelenése után azonnal bejelentették a veszélyhelyzeti állapotot és megtették a megfelelő óvintézkedéseket. Másrészt az észak-olaszországi példából az is kiderült: nemcsak az a fontos, a kórokozó hogyan terjed, de az is, hogy a lakosság és az egészségügy mennyire szervezett. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a WHO szakmai ajánlásai csak tanácsként szolgálnak, és az országok saját maguk döntenek arról, milyen mértékű és jellegű intézkedéseket foganatosítanak a járvány terjedésének megfékezésére. Erre világos példát jelent az egyes európai országok reagálásának különbözősége, például a teljes zárlat alá került Olaszország szemben Svédország és Hollandia mérsékeltebb megközelítésével. Az országok ismerik saját erőforrásaikat és népességüket.
– Látja már az alagút végét?
– Jó jel, hogy egyre többen belátják: a nemzeteknek együtt kell működniük, hogy legyőzzük a járványt. Hiszen ha nem mind egyszerre lépünk, lassabban fogunk haladni. Ennek jele a már említett szolidaritási kísérlet, egymás logisztikai megsegítése vagy akár egészségügyi dolgozók küldése a leginkább rászorulóknak. Viszont még nem tudjuk meghatározni a járvány végének időpontját. Nagyon sok függ attól, hogy az egyes országok mennyire következetesen képesek fenntartani a népegészségügyi intézkedéseket. És az országok alatt most nem csupán a kormányokat értem. Egy dolgot már biztosan megtanultunk ettől a világméretű járványtól: ez a harc egész kormányt és egész társadalmat igényel. A lakosság legalább annyira fontos szerepet játszik, mint a kormány. A kormány legszigorúbb intézkedései sem lesznek sikeresek, ha a lakosság nem tartja be a népegészségügyi tanácsokat és nem működik együtt a népegészségügyi szakemberekkel saját maga és szerettei védelmében. Együtt azonban túljutunk ezen is.
