2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Év végére épülhet fel Robert Fico

Hivatalos közleményben tájékoztatott a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház a szlovák miniszterelnök állapotáról.

  • Év végére épülhet fel Robert Fico

Ján Richter (Smer) szerint a miniszterelnök állapota továbbra is súlyos, és csak a rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe. Erről írt az Új Szó magyar nyelvű szlovákiai napilap.

A parlamenti képviselő a szlovák közmédiának nyilatkozva kifejtette, telefonon egyeztetett a kormányfővel. Hangsúlyozta: véleménye szerint Robert Fico 2024 végére már felépülhet.

Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan

– közölte Richter.

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, mivel Robert Fico sérülései rendkívül súlyosak, nem szabad gyors visszatérésre számítani. Az felelőtlenség lenne – tette hozzá.

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház hivatalos közleményt adott ki a miniszterelnök állapotáról. Azt írták, Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni. 

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európa szellemi megszállása zajlik

Európa szellemi megszállása zajlik

Miért kellene elfogadnunk, hogy vallási jelképet és politikai üzenetet nem lehet a focipályákon viselni, ám a „szivárványzászló” ott lehet?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!