2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Európa ad menedéket Asia Bibinek

Elhagyja Pakisztánt az Ászija Bibi néven ismertté vált keresztény nő, akinek 2010-ben istenkáromlás miatt született halálos ítéletét szerdán a legfelsőbb bíróság eltörölte - közölték az asszony családtagjai hírügynökségekkel csütörtökön.

  • Európa ad menedéket Asia Bibinek

A család ezt azután jelentette be, hogy radikális iszlamisták már második napja tüntetnek a szabadlábra helyezési ítélet ellen, a többi között útlezárásokkal és autógumik égetésével.

A tüntetések megkezdődtek (Mohamed) próféta iránti tiszteletért. Meg fogunk halni érte. Nem fogunk meghátrálni – fogalmazott közleményében a Tehrik-i-Labbaik (TLP) pakisztáni iszlamista mozgalom.

Tiltakozások kezdődtek egyebek között a fővárosban, Iszlámábádban, az északnyugati Pesavar, Mardan és Kászur városokban, illetve a keleti Lahorban. Csütörtökön több mint ezer radikális torlaszolt el egy Iszlámábádot Ravalpindivel összekötő utat az asszony felakasztását követelve. A hatóságok félkatonai egységeket küldtek a helyszínre.

Mohammed Afzal Kadri, a TLP társalapítója követelte a júliusban megválasztott miniszterelnök, Imrán Hán kormányának távozását is, továbbá a felmentő ítéletet hozó három bíró meggyilkolására buzdított. Az ügyben megszólaló Hán felszólította az iszlamistákat, hogy ne éljenek vissza az állam türelmével.

Ászija Bibi (eredeti nevén Ászija Núrín) egyelőre még nem tért vissza otthonába, a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva nem ad felvilágosítást tartózkodási helyéről - számolt be az AP hírügynökségnek a fejleményekről az asszony testvére, hozzátéve, nem tartja valószínűnek, hogy Ászija Bibi biztonságban lenne, ha Pakisztánban maradna. Véleményét osztotta Ászija Bibi férje is, a család azonban egyelőre nem nyilatkozott arról, hova szeretnének menni. Franciaország és Spanyolország menedékjogot ajánlott fel a családnak.

A négy gyereket nevelő Ászija Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb tartományban, majd egy fellebbviteli bíróság 2014-ben helybenhagyta a döntést. A nő - akit muszlim kolléganői azzal vádoltak egy vallási vezető előtt, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról - mindvégig tagadta a vádakat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!