Magyarország miniszterelnöke nagyhatalmakkal karöltve folytathatja békemisszióját - erről a svájci Weltwoche számolt be. Úgy tudják: Orbán Viktor Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan csúcstalálkozón, ahova leültetnék Ukrajnát és Oroszországot. Azt már a Magyar Nemzet idézte fel, hogy a magyar kormányfő - miután hazánk átvette az unió soros elnökségét - békemisszióra indult, járt Kijevben, Moszkvában, Kínában és az Egyesült Államokban, hogy mielőbb véget vessen a háborúnak.
A témában pedig előben kapcsoltuk a Híradóban az Alapjogokért Központ elemzőjét, Lajkó Fannit.
"A legtöbbet abból tudtuk kiolvasni, hogy Magyar Péter állva tapsolt az Ukrajna felfegyverzését szorgalmazó Ursula von der Leyen, majd a magyarok ellen uszító Manfred Weber beszéde után" – írta a Mandineren Nagy Ervin.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Heves vita zajlott szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar uniós elnökségről. A magyar miniszterelnök beszédében bemutatta a magyar elnökség prioritásait és terveit az Európai Bizottság elnöke és az baloldali EP-képviselők azonban a konstruktív vita helyett inkább Magyarországot támadták ugyanazokkal a vádakkal, mint az elmúlt 14 évben mindig.
Végzett az izraeli hadsereg a volt Hezbollah vezető, Hassan Nasrallah potenciális utódait. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az Irán által támogatott Hezbollah most gyengébb mint valaha.