2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Külföld

Így menekült el Elmar Brok a V4NA riportere elől

Elmar Brok, Merkel bizalmasa, veterán EP képviselő és Soros György "megbízható szövetségese" a V4NA kérdésére újraértelmezte a botrány fogalmát.

  • Így menekült el Elmar Brok a V4NA riportere elől

Elmar Brok immáron három hónapja van kellemetlen kérdések kereszttüzében, amiért pénzt kért az Európai Parlament épületeibe belépő látogatóitól, átverve ezzel saját választóit is. Brok a parlament folyosóján sietősen rámutatott: az eset három hónapja történt. Az EP képviselő testtartásával, mozdulataival fenyegetőleg fordult a V4NA hírügynökség munkatársához.

A veterán EU törvényhozó Elmar Brok nem kis haszonra tett szert azzal, hogy pénzt szedett a látogatóktól. A Politico által januárban nyilvánosságra hozott belső dokumentum szerint, a kereszténydemokrata politikus választóinak 150 eurós belépőket árult, de hozzájárulást is igényelt a parlamenttől. Ez a rendszer 2016 és 2017 során mintegy 18 000 eurós bevételt jelentett a szervezőnek.

Brok akkoriban igyekezett kitérni a kérdések elől, hogy vajon visszafizette-e a jegyárakat a látogatóknak. Egy csoport vezetője a médiumnak azt mondta, hogy ők semmilyen visszatérítést nem kaptak, két másik csoport pedig nem válaszolt a kérdésekre.

A parlament kommunikációs főigazgatósága levelében beszámolt, hogy Brok nyert az üzleten és vizsgálatuk szerint „minden többletet visszafizetett a látogató csoportoknak”, ugyanakkor arról nem tesz említést, hogy a három hónapja napvilágra került botrány óta erre mikor került sor. Továbbá a vizsgálat figyelmen kívül hagyta a 2016-os évet is, bár a kérdéses bevételek egy része a dokumentumok szerint akkorra datálható.

Brok még a hét folyamán is sorra adta a kínos interjúkat, melyben bizonyítani próbálta, hogy nem keresett a dolgon. A V4NA kérdésére, hogy hogyan reagálna a botrányra, a politikus annyit mondott „nincs botrány”, majd készséggel rámutatott, hogy a történet már három hónapos, majd tanácsolta, hogy „olvassa el a Politico aznapi cikkét”. A kérdésre, miszerint, ha három hónapos talán nem számít botránynak, mosolyogva közölte: „persze, hogy nem”.

888.hu - Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!