Amerikai idő szerint hajnalban a georgiai szenátorválasztás úgy áll, hogy mindkét mandátumot demokraták nyerik el. Ugyan az eredményt egy ideig még nem hirdetik ki, tekintve, hogy a kongresszus ma ratifikálja – vagy nem – az amerikai elnökválasztás eredményét, azonban a számok magukért beszélnek:
Az állás rendkívül szoros, azonban mindkét helyen a demokrata jelölt vezet, az összeszámlálandó körzetek között pedig már csak demokrata vezetésűek vannak.
Tehát úgy tűnik, hogy ezt a választást is megnyerték a demokraták – ebben az esetben vélhetően csalás nélkül is.
A georgiai választás jelentősége pedig sajnos még a választásnál is fontosabb volt:
eldőlt, hogy a Biden mögött álló demokrata platform nemcsak hatalomra kerül, de a magyar viszonylatoknak megfeleltetve „kétharmados” aránnyal.
Ami természetesen nem tényleges kétharmad, hiszen ez amerikában értelmezhetetlen, csak a magyar kétharmados felhatalmazáshoz hasonló, angol kifejezéssel „unified government” hatalmat. Ilyenkor mind a három fő intézményt (kabinet, képviselőház, szenátus) ugyanazon párt szerzi meg, vagyis nagy vonalakban megkapja azokat a jogköröket, amelyeket egy kétharmados többségű kormány egy átlagos európai országban.
Ez azt jelenti, hogy a Demokrata Párt, azon belül is Joe Biden platformja – az azt támogató szervezetekkel együtt – azon szervek felett is irányítást szerzett, amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy őket felügyeljék, és döntéseiket esetlegesen megvétózzák.
Összehasonlításképpen érdemes visszaemlékezni arra az időszakra, amikor legutóbb, Barack Obama elnöksége alatt, a washingtoni kabinet destabilizálta Líbiát, Szíriát, megrendezett egy Majdant, kirobbantott egy polgárháborút Ukrajnában, és lényegében lépésekre volt attól, hogy Magyarországot is műveleti területté nyilvánítsa.
Nos, ha még mindig rémálomként gondolunk az akkori összeütközésekre, nem árt, ha tudjuk, hogy
az Orbán Viktor által vezetett kormány még sosem találkozott össze olyan demokrata elnökkel, aki teljhatalommal rendelkezett.
Amit mi megkaptunk Obamától, az csak a lebutított verziója volt a demokráciaexportnak, ilyen hatalma ugyanis mindössze két évig, 2009 és 2011 között volt a legutóbbi demorkata elnöknek, az „arab tavasz” kirobbanásakor. 2011-től szorosan fogta a kezét a republikánus többségű képviselőház, majd szenátus, az elnök embereinek minden elborult liberális ötletét rendre megvétózva.
Ilyen hatalommal ráadásul Trump sem rendelkezett soha, hiszen hiába vezetett a Republikánus Párt mindkét törvényhozási testületben elnöki ciklusának első két évében, az ott ülő képviselők és szenátorok egy része már az elnökválasztás alatt is a demokrata jelöltet támogatta Trump ellenében. De ilyen erős hatalma még Orbán Viktornak sem volt soha, hiszen a kétharmad ellenére is baloldali maradt a Kúria, ráadásul a kormány kezét megkötik az olyan uniós intézmények, mint az Európai Bíróság.
Összefoglalva a mostani és a tíz évvel ezelőtti viszonyokat:
most egy jóval radikálisabb baloldal jóval ütősebb, lényegében korlátokat nem ismerő hatalmával kell számolnia a kormánynak.
És nekünk, persze.
Vége a konzervatív Egyesült Államoknak?
Ami még ennél is fontosabb kérdés, hogy élni fog-e a Biden-adminisztráció a már előre belengetett, sőt bizonyos esetekben megígért változtatásokkal:
A szenátus felduzzasztása négy új demokrata mandátummal.
A legfelsőbb bíróság felduzzasztása liberális főbírókkal.
Az illegális migránsoknak adott szavazati jog az elnökválasztáson is.
Amennyiben igen, a Republikánus Pártnak, legalábbis ennek a jelenlegi, konzervatív republikánus pártnak évtizedekre lőttek, és legfeljebb egy agyonhigított, Ursula von der Leyen / Manfred Weber jellegű, valójában inkább polkorrekt áljobboldali párt tud majd választást nyerni az új viszonyok között.
Ami pedig megtörténik Amerikában, az sajnos idővel megtörténik a csatlósai körében is. Már amennyi csatlósa marad egy teljes baloldali fordulat után.
