2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Egyelőre nem keresik tovább a magyar hegymászókat

Nem keresik tovább a mentőalakulatok a Himaláján Erőss Zsoltot és társát. A hegymászókkal kedden szakadt meg a rádiókapcsolat.

Egyelőre nem keresik tovább a mentőalakulatok a Himaláján eltűnt magyarokat. A hegymászókkal kedden szakadt meg a rádiós kapcsolat. Erőss Zsolt és Kiss Péter a Nepál és India határán álló 8586 méteres csúcsnál tűnt el, a legmagasabb táborba már nem jutottak le, ereszkedés közben nyomuk veszett. Az expedíció szóvivője szerint nagyon kevés remény van arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak.

„Ennek a kutatásnak, az első nagy kutatásnak igazából vége van – közölte Vincze Szabolcs. – A serpáknak el kell indulniuk, vagy el kellett indulniuk lefelé, hogy biztonságos magasságba érkezzenek, hiszen több óra, míg elérik az alsóbb táborokat. Nyilván megnéztek mindent a környéken, ott nincs is értelme egyelőre tovább keresni. Az alsóbb régiókat valószínűnek tartom, hogy átvizsgálják, át is akarták vizsgálni. Viszont hogy feljebb mennek-e valamikor, és van-e értelme még visszatérni, ezt nem tudom megmondani. Ez a serpák döntésétől is függ. Az, hogy két napig valaki a Himaláján, ebből a magasságból nem kerül elő, és eltűntnek nyilvánítják, ez igazából egyet jelent…” – mondta a „Magyarok a világ nyolcezresein” szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!