A DEA adatai arra figyelmeztetnek, hogy az utcai tablettákba kevert fentanil használata 60%-os eséllyel halálos kimenetelű lehet (2). Az USA-ban a fentanilhasználat emelkedése rendkívül sok túladagoláshoz vezetett, a kábítószerrel összefüggő bűnüldöző szervek számára folyamatos küzdelmet jelent.
A CDC (Centers for Disease Control and Prevention – Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ) adatai szerint a fentanil túladagolás okozta halálesetek száma az Egyesült Államokban százezrek életét követeli (3).
A Florida állambeli Lee megyében és a régióban a tavalyi év azonos időszakához képest duplájára növekedett a fentanillal kapcsolatos kábítószer-letartóztatások száma. A helyi rendőri szervek úgy vélik, hogy az óriási növekedés a valódi kábítószer-kínálatnak csak egy nagyon kis része. A fentanil valójában nem csak a helyi feketepiacról, hanem főleg az államon, sőt az országon kívülről érkezik.
A bűnüldöző szervek munkatársai eddig 140 drogokkal kapcsolatos letartóztatást hajtottak végre csak idén, a vám- és határvédelem ügynökei még tavaly év végén két rajtaütés során pedig több mint 1,2 millió fentanil tablettát foglaltak le. Mindennek ellenére ugyanakkor az látszik, hogy a fentanil továbbra is jelen van a feketepiacon és a kábítószer-ellátásban, és a határon lefoglalt mennyiség továbbra is emelkedik, 2022-ben pedig rekordszintet ért el.
Lee megye az elmúlt évben megduplázta kábítószer-ellenes egységeinek létszámát, hogy felvegye a harcot (4) az egyre súlyosbodó droghelyzettel szemben. A floridai nyomozók a fentanilt azóta különböző anyagokban is felfedezték, a feketepiacon a kereskedők a marihuánától kezdve a hamisított tablettákig más típusú drogokkal is összekeverik és úgy árusítják.
A fentanil-krízis messze túlmutat Lee megyén és Florida államon, ez az egész Egyesül Államokat érinti: a vám- és határvédelmi adatok szerint a fentanil lefoglalások száma rendkívül magas, 150%-os növekedést mutat a tavaly év azonos időszakához képest (5).
A publikációt Ozsváth Kálmán, a Drogkutató Intézet drogpolitikai igazgatója készítette.
Források:
https://www.dea.gov/
https://www.foxnews.com/us/fentanyl-drug-busts-increase-200-parts-florida
https://blogs.cdc.gov/nchs/2023/05/03/7338/
https://www.foxnews.com/politics/white-house-backs-gop-bill-classify-fentanyl-schedule-substance
https://www.foxnews.com/politics/border-patrol-seized-800lbs-fentanyl-between-ports-entry-source