Iráni drónok tucatjaival támadtak az oroszok Kijevre. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy majdnem mind a 31 önmegsemmisítő drónt még időben lelőtték.
Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán légvédelem és az amerikai fegyverek hatékonyságát dicsérte. Az ukrán államfő szerint a terrorállam számára nincs nagyobb megszégyenülés annál, mint hogy az összes támadó fegyverüket megsemmisítik.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester beszámolója alapján több épületben a lelőtt drónok roncsai okoztak kárt. Egy nő úgy halt meg, hogy az erkélyéről követte a drónok és légvédelmi rakéták csatáját, miközben a roncsok pont az ő lakását találták el. Összesen 12-en sérültek meg és tucatnyi épületben keletkezett kár.
Az oroszok közben rakétákkal is támadták az ukrán célpontokat. Azt már személyesen az orosz elnök közölte, hogy csapást mértek az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására.
Nem késett sokat az ukránok válasza sem. Dróntámadás érte Moszkvát is, ahol több épületben is károk keletkeztek. A nyolc repülőgépszerű drónból három felett sikerült átvenni az irányítást, így azokat a földre szállítottak, ötöt pedig kilőttek.
A brit külügyminiszter közben tovább szította a feszültséget azzal, hogy közölte: Ukrajna jogosan támad oroszországi célpontokat. James Cleverly a moszkvai dróntámadást azonban nem volt hajlandó kommentálni.