2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Csodával határos módon élte túl a kislány a zuhanást

A csodával határos módon élte túl egy kisrepülőgép lezuhanását egy kislány az egyesült államokbeli Kentuckyban. A kislányt kórházba szállították, sérülései nem életveszélyesek. A pilóta és három utasa viszont életét vesztette. A tragédia előtt a pilóta motorhibáról értesítette az irányítótornyot.

A légi jármű valószínűleg motorhiba miatt zuhant le egy erdős részen, mielőtt még sikerült volna elérnie a közeli légikikötőt. „A pilóta szeretett volna kényszerleszállást végrehajtani a Kentucky Dam repülőtéren, amelytől azonban még 5-7 mérföld választotta el. A gép 18 ezer láb magasan volt, amikor utoljára sikerült vele kapcsolatot teremteni” – mondta az egyik rendőr.

A pilóta és másik három utasa meghalt, egy hétéves kislány azonban túlélte a zuhanást. A gyermek a baleset után zavart volt, de kimászott a roncsok közül, egy közeli házhoz ment, és elmondta az ottaniaknak, hogy balesetet szenvedett a gépük. Ők értesítették a hatóságokat. A kislányt kórházba szállították, de sérülései nem életveszélyesek.


Az amerikai légügyi hatóságok vizsgálatot indítottak a baleset pontos körülményeinek felderítésére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!