2023. 06. 05. Hétfő Fatime napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:20

Külföld

Chile lett a világ egyik legjobban átoltott országa

Chile lett a világ egyik leginkább átoltott országa a koronavírus-járvány terjedése elleni küzdelemben az után, hogy a legjobban fertőzöttek közé is tartozott - közölte egy vasárnapi interjúban Andres Couve tudományügyi miniszter.

  • Chile lett a világ egyik legjobban átoltott országa

A 19 milliós lakosság több mint 25 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát, és ezzel Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Nagy-Britannia után a negyedik helyre jött fel a világban. Latin-Amerikában a vezető pozíciót foglalja el.

A miniszter szerint ennek az az oka, hogy már nagyon korán elkezdtek szállításokról tárgyalni a vakcinagyártó cégekkel, és az is, hogy nagy tapasztalataik voltak korábbi tömeges oltásokból. A járvány első hónapjaiban a hírek még azzal voltak tele, hogy a kormány képtelen a fertőzöttek elszigetelésére, a járvány terjedésének nyomon követésére, a kórházak intenzív osztályai majdnem tele vannak.

Andres Couve tudományügyi miniszter közlése szerint már a világjárvánnyá nyilvánítás után egy hónappal, tavaly áprilisban megkezdték a hivatalos tárgyalásokat az oltóanyagot lehetségesen termelő gyártókkal a szállításokról. Májusban a szakértők tervet mutattak be Sebastián Pinera köztársasági elnöknek arról, hogy miként járjanak el, amikor már rendelkezésre áll a vakcina. Az ajánlások arról is szóltak, hogy Chile vegyen részt a klinikai tesztekben. Júniusban sikerült megállapodni a kínai Sinovac céggel arról, hogy a dél-amerikai ország az elsők között kapjon az oltóanyagból, miután azt jóváhagyták. Hasonló tárgyalások folytak egyebek között az AstraZeneca, a Janssen és egy másik kínai gyógyszergyár, a CanSino részvételével.

Az első, bár még kisebb adag oltóanyag, a Pfizer cégtől érkezett meg decemberben, és ezt az egészségügyi személyzet kapta meg. Január végére már négymillió adag kínai Sinovac-oltóanyag állt rendelkezésre a tömeges megelőző oltáshoz, ami februárban meg is kezdődött, és jelenleg is tart. További 35 millió adag oltóanyag szállítására van érvényes szerződése.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar - Technológia Történeti Élménypark

Radar - Technológia Történeti Élménypark

A retró él és virul, egy időgépben érezheti magát az, aki Fülére látogat Bacsis, azaz Orsovai Sándor kiállítására. A Fejér vármegyei településen már hagyománynak mondható a Retró Számítógép Kiállítás, amelyet idén már nyolcadik alkalommal, nyolcszáz négyzetméteren, 2 napon keresztül várta az érdeklődőket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Kifütyülték Olaf Scholzot Németországban

Kifütyülték Olaf Scholzot Németországban

A tüntetők háborús politikája miatt bírálták a német kancellárt, akit háborús uszítónak neveztek és azt követelték, fegyverek nélkül csináljon békét, valamint felszólították, hogy távozzon.
Ukrajnából lengyel katonák is behatoltak Oroszországba

Ukrajnából lengyel katonák is behatoltak Oroszországba

Az ukránok szerint viszont eddig csak az ő oldalukon harcoló úgynevezett Szabad Oroszország Légió harcosai hatoltak be a Belgorod környéki falvakba. Vagyis orosz nemzetiségű katonákról van szó, akik Putyin rendszerének megdöntéséért harcolnak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!