2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Külföld

Bűnbánatot tart az Egyház a szexbotrányok miatt

A szexuális visszaélésekről tanácskoznak a Vatikánban. A Ferenc pápa által meghirdetett csúcsra 190 résztvevőt várnak, köztük az egyház több mint 100 püspöki konferenciájának elnökét, férfi és női szerzetesrendek vezetőit. Az elmúlt időszakban több olyan kiskorúakkal szembeni visszaélés került nyilvánosságra, amelyet a katolikus egyház eltussolt.

  • Bűnbánatot tart az Egyház a szexbotrányok miatt

Katolikus püspökök érkeznek a vatikáni Szent Péter térre. Az egyházfő indítványára vasárnapig tartó tanácskozást tartanak a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélésekről. Majdnem 200, püspöki konferencia elnök, egyházi és szerzetesrendi vezető vesz részt az értekezleten.

 

Fontos, hogy ezzel a szomorú valósággal foglalkozzunk, de nem minden pap ilyen. Meg kell neveznünk azokat, akik felelősségre vonhatóak, de vannak köztük ártatlanok is, és nekik is igazságot kell szolgáltatni. Tehát az igazságosságra és könyörületességre is szükség van– mondta Lous Raphael Sako, iraki bíboros. 

Az a tanácskozás célja, hogy várakozással, szenvedéssel teli szívvel menjünk el és nézzünk szembe a megoldatlan problémával. Nagyon hálásak vagyunk, hogy létrejött ez a találkozó– mondta el Federico Lombardi, volt vatikáni szóvivő. 

Az egykori áldozatok határozott lépéseket várnak az egyháztól, hogy ne ismétlődhessenek meg a történtek. Szerintük az elkövetőkhöz hasonlóan, a bűntetteket eltussolókat is ki kellene zárni a papi rendből.

Zéró tolerancia akármelyik pappal szemben, aki szexuálisan bántalmazott gyereket, bárhol a világon. Ezt bele kell venni az egyetemes egyházjogba, mert jelenleg nem azt. Nem szerepel a törvényben. Ferenc pápa megtehetné, jövő hétfőtől. Ő az egyetlen, aki megtehetné– nyilatkozta egy egykori áldozat, Peter Isely. Ferenc pápa nyitóbeszédében azt mondta, az egyháznak meg kell hallgatnia az igazságszolgáltatást váró gyermekek kiáltását.

Isten szentjei tekintenek ránk és nemcsak egyszerű és nyilvánvaló elmarasztalást, hanem konkrét és hatékony intézkedések meghozatalát várják. Konkrétumokra van szükségünk, hittel felvértezve kezdjük el utunkat a maximális őszinteséggel, bátorsággal– szólt Ferenc pápa.

A katolikus egyházat az elmúlt években megrázták, hogy világszerte nyilvánosságra kerültek a kiskorúakkal szembeni sorozatos visszaélések, amelyeket az elmúlt 3 évtizedben sok esetben eltussoltak. Ez a visszaélések kivizsgálásával megbízott ügyész szerint elfogadhatatlan. A kiskorúak védelmére megalakított pápai bizottság adatai szerint 1945 és 2017 között az egyház tagjainak 3-4 százaléka követett el szexuális visszaélést.

Az Egyesült Államokban több mint ezer áldozatról tudnak, akiket 300 pap bántalmazott. A pápa a szerdán taszította ki a papi rendből a volt washingtoni érseket az általa elkövetett bűntettek miatt. Az egyházfő végig személyesen jelen lesz a vasárnapig tartó tanácskozáson. Szombat este a résztvevők bűnbánó liturgián vesznek részt, amelyen egy volt áldozat is felszólal.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor az Európai Parlament brüsszeli épületében tárgyalt

Orbán Viktor az Európai Parlament brüsszeli épületében tárgyalt

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig. Amíg ez a kérdés nincs megválaszolva, addig semmilyen migrációval kapcsolatos uniós rendelkezés nem működik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben kedden.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!