2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 15:10

Külföld

Brüsszel nem értette meg az Erzsébet-program üzenetét

Akár egy évig is elhúzódhat az Erzsébet-program ügye Brüsszelben – mondta a Hír Televíziónak Pelczné Gáll Ildikó néppárti képviselő. Szerinte az Európai Bizottság csak versenypolitikai szempontokat vett figyelembe a kötelezettségszegési eljárás megindításakor, a társadalompolitikai célokra nem figyelt.

„Nagyon sajnálom, hogy az Európai Bizottság nem értette meg az Erzsébet-program üzenetét és nem értette meg az Erzsébet-utalvány szerepét az Erzsébet-programban, hogy az Erzsébet-utalvány pénzügyi eredménye teremti meg a fedezetét az Erzsébet-programnak – fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó. – Valószínű, a bizottság nem ebből a megközelítésből hozta meg a döntését, hanem versenypolitikai szempontból döntött. Remélem, hogy a bíróság sokkal inkább fogékony lesz arra, hogy milyen fontos társadalompolitikai feladatot lát el az egész program. Gyors döntést nem lehet várni, akár egy évig is elhúzódhat” – tette hozzá a EP-képviselő.

Brüsszelben egyébként ma mutatták be a magyar Erzsébet-programot, amely az utalványok értékesítéséből állami támogatás nélkül eddig több mint negyedmillió rászoruló üdültetését biztosította.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!