Nem kizárt, hogy Kijev az Európai Unió balliberális vezetésének és a Nyugat nyomására döntött a Magyarországot és Szlovákiát érintő olajembargó elrendelése mellett. Erre hívta fel a figyelmet Napindító című műsorunkban Horváth József. A biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Budapest és Pozsony részéről egyaránt megvan a lehetőség, hogy ellen-intézkedéseket tegyen Kijevvel szemben.
Idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett Húsvéti Szeretetkosár program két áprilisi hétvégén zajlott, országszerte 28 helyszínen. A gyűjtésben csaknem 500 nagycsaládos önkéntes vett részt.
Napjaink fenntartható erdőgazdálkodásának szerves része a rekreációs lehetőségek bővítése - mondta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Meloni célja, hogy közvetítőként lépjen fel az Egyesült Államok és az Európai Unió között és enyhítse a kivetett vámok miatt kialakult kereskedelmi feszültségeket.
Uniós vizsgálatot lobbizott ki egy balliberális „civil szervezet” a brüsszeli MCC ellen, a politikailag motivált cél nem más, mint az ellehetetlenítés.