2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Brit ajánlatra vár Brüsszel

  • Brit ajánlatra vár Brüsszel

Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződéssel szemben – közölte tegnap az Európai Bizottság. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Michel Barnier, az EU brexit-ügyi főtárgyalója munkaebéden egyeztetett Boris Johnson brit kormányfővel Luxembourgban.

A tájékoztatás szerint Juncker rámutatott, hogy a brüsszeli testület nyitott a politikai bénultság fő okának számító ír–északír pótmegoldás kiváltását célzó, működőképes javaslatok tanulmányozására, de eddig nem érkeztek ilyenek, márpedig London felelőssége lenne ezek kidolgozása. A bizottság továbbra is elérhető a nap huszonnégy órájában, a benn maradó huszonhét tagállam egysége töretlen – emelték ki a közleményben, arra is kitérve, hogy a következő, október 17–18-i EU-csúcs mérföldkő lesz a folyamatban.

 Boris Johnson és Jean-Claude Juncker egyeztetése nem eredményezte az álláspontok közeledését

Fotó: Reuters

 

A brit miniszterelnöki hivatal arról számolt be: Johnson és Juncker egyetértett abban, hogy növelni kell az egyeztetések intenzitását, hamarosan napi szintű találkozók kezdődnek a felek képviselői között, főtárgyalói szinten is.

Mina Andreeva európai bizottsági szóvivő pedig közölte: gyors ütemben fognak folytatódni a tárgyalások a mostani „barátságos” találkozót követően. Jean-Claude Juncker a munkaebéd előtt kijelentette, hogy Európa soha nem fogy ki a türelemből.

Boris Johnson még múlt pénteken azt mondta, óvatos derűlátással bízik abban, hogy sikerül új megállapodásra jutni az unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről, ugyanakkor megerősítette azt az álláspontját is, hogy alku nélkül is hajlandó kiléptetni az Egyesült Királyságot az október 31-i határnapon.

A miniszterelnök szerint a London által szorgalmazott új brexitmegállapodásban nem szerepelhet az a tartalék megoldás, amely az ír–északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.

E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha – illetve amíg – nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodást kötni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalék megoldás alkalmazását. Emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is.

Az unió többször is megerősített álláspontja az, hogy nem lehetséges a tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által háromszor is elutasított brexitmegállapodás újratárgyalása.

Magyar Nemzet

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!