2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Börtönbüntetésre ítélték az Iszlám Állam két harcosát Hollandiában

Háborús bűnök elkövetése, és terrorszervezetben való részvétel miatt hét és fél év börtönbüntetésre ítélte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik holland származású katonáját a holland bíróság. A terrorszervezet egy másik, szintén holland tagja négy és fél év börtönbüntetést kapott - közölte a holland média kedden.

  • Börtönbüntetésre ítélték az Iszlám Állam két harcosát Hollandiában

A hollandiai születésű, 24 éves Oussama Achraf Akhlafa 2014-től két éven át harcolt az Iszlám Állam katonájaként, előbb az iraki Moszulban, majd a terrorszervezet egyik bástyájának számító szíriai Rakka városában.

Információk szerint az elítélt keresztre feszített áldozatával készült képeket osztott meg magáról a közösségi médiában. A bíróság szerint Akhlafa mosolygott az Iszlám Állam kötelékében végrehajtott kivégzést követően készített fényképen.

A háborús áldozatok jogait védő genfi egyezményben rögzítettek szerint az elítélt "megsértette az elhunyt méltóságát" - közölték.

Egy másik gyanúsítottat, a szintén hollandiai születésű, 24 éves Reda Nidalhát egy párhuzamosan folytatott eljárás során négy és fél év börtönbüntetésre ítélték terrorszervezetben vállalt szerepéért - tájékoztattak.

Az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezetének (Europol) adatai szerint mintegy ötezer európai - köztük csaknem 300 holland - indult útnak, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam Szíriában vagy Irakban harcoló alakulataihoz. A terrorszervezet európai születésű tagjai közül nagyjából 1500-an tértek vissza hazájukba.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!