2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Bolsonaro hívei megrohamozták a brazil kongresszus épületét

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap, áttörve a rendőrségi kordont.

  • Bolsonaro hívei megrohamozták a brazil kongresszus épületét

Luiz Inácio Lula da Silva januárban hivatalban lépett elnök időközben szövetségi szintű biztonsági beavatkozást rendelt el a rend helyreállítása végett a fővárosban, a hónap végéig terjedő időbeli hatállyal.

Lula fasisztáknak, illetve fanatikusoknak nevezte a zavargókat. Hozzátette, hogy a törvény teljes erejével felelősségre fogják őket vonni.

A televízióban mutatott felvételek szerint a tavaly októberi választások eredményével elégedetlen aktivisták behatoltak az előtérbe, és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, bezúzták az ablakok üvegeit, jelentős anyagi károkat okozva az épületben.

A rendőrség könnygázzal oszlatott. A garázdálkodó tömeg létszámát háromezerre becsülik a hatóságok. A brazil hírügynökség szerint a katonai rendőrség egyik helikopteréről villanógránátokat és könnygázgránátokat dobtak a tüntetők közé, illetve a nemzeti gárda, valamint a hadsereg első alakulatai már megérkeztek az elnöki palotához.

"Elítélem ezeket az antidemokratikus cselekményeket, amelyeket a törvény szigorával kell megtorolni" - hangsúlyozta Rodrigo Pacheco, a szenátus elnöke Twitter-üzenetében. "Beszéltem telefonon Ibaneis Rochával, a szövetségi kerület kormányzójával, akivel egyébként is állandó összeköttetésben vagyok. A kormányzó tudatta velem, hogy az egész rendőrségi apparátus arra összpontosít, hogy úrrá legyen a helyzeten" - tette hozzá Pacheco.

A kongresszust követően az aktivisták a legfelsőbb bíróság épületét is megrohamozták. A G1 hírportál tudomása szerint itt is bezúzták az ablakokat, illetve behatoltak az előcsarnokba. A helyi sajtóban megjelent felvételeken később a Planalto-palota kormányzati székhely folyosóin, és irodáiban lehetett látni a tüntetőket.

A kormányzati épületekbe behatolók között sokan sárga színű ruhába voltak öltözve, brazil zászlókat lengettek.

A történtek nyomán Ibaneis Rocha kormányzó elrendelte a főváros közbiztonsági miniszterének, Anderson Torresnak a menesztését.

A tavalyi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök azonban egyértelműen nem ismerte el választási vereségét, és mandátuma lejártával Floridába távozott.

Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták. Brazíliavárosban tüntetések voltak, és december végén egy meghiúsított pokolgépes merényletről is érkeztek hírek.

A latin-amerikai ország új elnökét, Lulát január elsejével iktatták be hivatalába. Lula jelenleg hivatalos látogatáson van Sao Paulo államban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!