2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Szélesvásznú történelem - Meseautó 11:00

Külföld

Beperli a BBC-t a férfi, akit véletlenül élő adásban szakértőként interjúvoltak meg

Kártérítésért akarja perelni a BBC-t egy férfi, akit 2006-ban véletlenül interjúvoltak meg egy hírműsor élő adásában, pedig ő csak állásinterjúra érkezett.

  • Beperli a BBC-t a férfi, akit véletlenül élő adásban szakértőként interjúvoltak meg

Guy Goma annak idején egy állásinterjúra érkezett a brit közszolgálati műsorszolgáltató székházába, de összetévesztették Guy Kewney szakújságíróval, és őt kérdezték a BBC hírcsatornájának élő műsorában az internetes zenei letöltésekről.

A felvételt több mint ötmillióan láttak a műsorszolgáltató YouTube-csatornáján, de Goma állítása szerint

ő egy vasat sem kapott a befolyó jogdíjakból.

A férfi az Accidental Celebrities podcastban elmondta, hogy megkereste a BBC-t az elmaradt jogdíjak miatt, de nem kapott választ.

"Arra várnak, hogy bíróság elé citáljam őket" - mondta, és a podcast műsorvezetőinek kérdésére meg is erősítette, hogy be fogja perelni a BBC-t, "mert egy csomót kerestek az interjún", és egy petákot sem adtak neki belőle.

Hozzáfűzte, hogy a BBC 17 éve használja a klipet, anélkül, hogy fizetett volna neki, pedig" a klip gazdagabbá tette őket".

Goma felidézte, hogy amikor 2006-ban megérkezett a székházba, előbb a sminkbe küldték, pedig ő hangoztatta, hogy arra semmi szükség, mert állásinterjúra jött.

A videón látható, hogy először nagyon meg is van lepve, mikor feltesznek neki egy kérdést az internetes zenei letöltésekkel kapcsolatban,

de aztán minden kérdésre válaszol.

Goma szerint az interjút készítő Karen Bowermann nem vette észre, hogy valami hiba történt.

Az interjú után jelezte, hogy rossz alanyt kérdeztek a műsorban, de ez után egy hétig nem is hallott a BBC-ről, lemaradt az állásinterjúról, és nem kapta meg a munkát - mesélte Goma.

Borítókép: YouTube

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!