2024. 09. 15. Vasárnap Enikő, Melitta napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Radar ráadás 22:35

Külföld

Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter

Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter - jelentette be szerdán a kijevi parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk.

  • Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter

Elmondása szerint a lemondási kérelmet a törvényhozók hamarosan megvitatják, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzőleg bejelentette, hogy a kormányban átalakítást hajtanak végre, hogy megerősítsék a kabinetet, és elérjék az Ukrajna számára szükséges eredményeket.

Kuleba 2020 márciusában, 38 évesen vette át az ukrán diplomáciai tárca vezetését, ezzel Ukrajna történetének legfiatalabb külügyminisztere lett. A politikus 2003-ban lépett diplomáciai szolgálatba. Tizenhárom évvel később, 2016-ban Ukrajna állandó képviselője lett az Európa Tanácsnál, 2019-ben pedig az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes lett Olekszij Honcsaruk kormányában.

Kedden már benyújtotta lemondását három másik miniszter a parlamentnek; Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős tárcavezető, valamint Ruszlan Sztrilec környezetvédelmi miniszter. Ezt is Sztefancsuk házelnök hozta nyilvánosságra. A közlés szerint úgyszintén benyújtotta lemondását Vitalij Koval, az ukrán vagyonkezelő alap elnöke és Olha Sztefanyisina európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!