2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Bejelentette indulását a német CDU elnöki tisztségéért két újabb ismert politikus

Bejelentette indulását a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért kedden két újabb vezető politikus, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Friedrich Merz, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának korábbi vezetője.

  • Bejelentette indulását a német CDU elnöki tisztségéért két újabb ismert politikus

Így már három ismert politikusról tudható, hogy versenybe száll a CDU április 25-re meghirdetett elnökválasztó kongresszusán. Elsőként - egy héttel korábban - Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője jelenttette be indulását.

A két újabb induló ugyanúgy Berlinben, nemzetközi sajtótájékoztatón ismertette terveit, mint Norbert Röttgen, akinek elemzők szerint a legkisebb esélye van a győzelemre.

Armin Laschet az előző, 2018-as elnökválasztás egyik indulójával, Jens Spahn egészségügyi miniszterrel lépett fel. Hangsúlyozta, hogy egyesíteni akarja a pártot, és ennek jegyében győzelme esetén elnökhelyettesnek javasolja Jens Spahnt.

Friedrich Merz kiemelte, hogy a kancellár, Angela Merkel támogatójaként számon tartott Armin Laschet a folyamatosságot, ő pedig a megújulást képviseli.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!