2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Az ukrán kormány azt tervezi, hogy minden adóbevételt biztonsági és védelmi célokra költ

Minden nem katonai kiadást külső finanszírozásból oldana meg Kijev, az adóbevételekre ugyanis a hadseregnek van szüksége. Ukrajna szövetségeseitől egyelőre érkeznek támogatások, de a helyzet egyre nehezebb.

  • Az ukrán kormány azt tervezi, hogy minden adóbevételt biztonsági és védelmi célokra költ

Az ukrán kormány azt tervezi, hogy minden adóbevételt biztonsági és védelmi célokra költ, míg az egyéb kiadásokat külső finanszírozásból kívánja fedezni – mondta újságíróknak kedden Denisz Szmihal ukrán miniszterelnök Kijevben. Az ukrán kormányfő azt is elmondta, hogy Ukrajna az idei év első 8 hónapjában a tavalyi duplájára növelte fegyvergyártását – jelenti a Bloomberg.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója az ország költségvetését is érzékenyen érintette, amit Ukrajna szövetségeseinek pénzügyi támogatásai tartanak lélegeztetőgépen. Ukrajna mindemellett a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) is részesül finanszírozásban és hadikiadásait a szövetségeseitől érkező fegyverszállítások is mérséklik. Az ország biztonsági és védelmi erőinél azonban több, mint egymillió ember szolgál, akiknek fizetést is kell biztosítani.

Ugyanakkor bár az ország megállapodott Ukrajna nemzetközi kötvényeinek tulajdonosaival az ország adósságának átrendezéséről, a háború lezárása vagy jelentős lanyhulása nélkül aligha lesz képes visszatérni a piaci finanszírozásra.

A kijevi kormány azonban számíthat az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól érkező, több mint 100 milliárd dolláros támogatásra és a G7- kezdeményezésére létrehozott 50 milliárd dolláros hitelre, amire a befagyasztott orosz jegybanki eszközök kamatai szolgálnak fedezetül. Ez utóbbi megoldásnak a részleteit azonban még nem véglegesítették. Ukrajna mindemellett az állami vagyon egyes elemeinek piacra dobásával is igyekszik forráshoz jutni, még ha pont a háború miatt az értékesítés meglehetősen nyomott áron történhet is.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére + videó

Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére + videó

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a HírTV stúdiójában értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szombati nemzetközi sjatótájékoztatóját.
Emelkedett a magdeburgi tragédia áldozatainak száma

Emelkedett a magdeburgi tragédia áldozatainak száma

Ötre emelkedett a németországi Magdeburgban, egy karácsonyi piacon péntek este történt gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, és több mint 200-an sérültek meg - jelentette be szombaton Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nem kímélték az ukrán drónok Tatárföld fővárosát

Nem kímélték az ukrán drónok Tatárföld fővárosát

Ukrán drónok épületeket rongáltak meg és evakuálásra kényszerítették a hatóságokat Kazanyban, az ukrán határtól mintegy ezer kilométerre fekvő közép-oroszországi városban - közölték helyi tisztviselők szombat reggel, hozzátéve, eddig nem érkezett jelentés áldozatokról.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!