2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

Az ukrán bíróság elrendelte a mezőgazdasági miniszter letartóztatását

Egy ukrán bíróság pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását, miután azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében, valamint további 190 millió hrivnya (1,8 milliárd forint) értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.

  • Az ukrán bíróság elrendelte a mezőgazdasági miniszter letartóztatását

A bíró 75,7 millió hrivnyában (közel 694,3 millió forint) állapította meg az óvadékot. Az ukrán ügyészség a csütörtöki bírósági meghallgatáson közölte, hogy a miniszterre az ellene felhozott vádakért akár 12 év börtönbüntetés is kiszabható.

Szolszkij tagadja a hivatalba lépése előtt történt, 2017-2021 közötti eseményekre vonatkozó vádakat.

"Nem volt semmilyen korrupció. Senki sem kapott pénzt" - írta az ukrán köztelevízió által ismertetett nyilatkozatában. Korábban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben, amikor ügyvédként dolgozott, magánszemélyeket képviselt egy, földterületek miatt állami vállalatokkal folyó jogvitában Szumi megyében.

A mezőgazdasági miniszter csütörtökön nyújtotta be lemondását. A tárcavezető lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja elbírálni a törvényhozás.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!