Az KDNP országgyűlési képviselője találkozott a Kongresszus képviselőházának több republikánus tagjával szerdán és csütörtökön. Juhász Hajnalka az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszélések során érintették az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeit, a magyar családpolitikai intézkedéseket, valamint az Egyesült Államok elnökválasztásának tétjét.
A politikus beszámolt arról is, hogy hosszabb megbeszélést folytatott az Egyesült Államok külügyminisztériumának kelet-közép-európai térségért felelős főosztályvezetőjével, akivel elsősorban az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar álláspontról és magyar béketörekvésről tárgyaltak. Juhász Hajnalka hangsúlyozta: a megbeszélés módot adott arra is, hogy felhívja az amerikai adminisztráció képviselőjének figyelmét arra, hogy az Ukrajnával kapcsolatban elfoglalt magyar álláspontot befolyásolja az a tény, hogy Kárpátalján jelentős magyar nemzeti közösség él.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke találkozott washingtoni politikai és közéleti intézmények vezetőivel, így tárgyalt Ed Corrigan-nel, a Conservative Partnership Institute elnökével, valamint a Claremont Institute vezetőivel. A megbeszélések témájáról elmondta, hogy azok között szerepelt az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktus lezárásának szükségessége, és emellett tárgyalópartnerei arról is érdeklődtek, hogy miként érintette a kelet-közép-európai országok együttműködését a Lengyelországban tavaly bekövetkezett kormányváltás, a Tusk-kormány hatalomra kerülése.
Juhász Hajnalka csütörtökön részt vett és köszöntőt mondott az Amerikai Magyar Koalíció éves gáláján, amelyen átadták az Egyesült Államokban élő magyar diaszpóra egyik legnagyobb ernyőszervezetének elismeréseit.
MTI