2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt megnyitná a kikötőket a migránstaxik előtt

Hataloméhesnek és veszélyesnek nevezte az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt esetleges közös kormányalakítását az olasz belügyminiszter. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha az Öt Csillag és a Demokrata Párt kerül hatalomra, akkor azonnal megnyitják a kikötőket a civil szervezetek migránsmentő hajói előtt.

  • Az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt megnyitná a kikötőket a migránstaxik előtt

Egymásnak adták a kilincset a politikusok a római kormánypalotában. Az Öt Csillag Mozgalom vezetője és a Demokrata Párt főtitkára először négyszemközt, majd a lemondott kormányfővel is egyeztetett.

Utóbbi párt képviselője közölte: optimista a kormányalakítási tárgyalásokat illetően és a két politikai erő közel áll a konszenzushoz.

Az Öt Csillag a közös kormányzás feltételéül szabta, hogy Giuseppe Conte legyen a miniszterelnök. Sajtóértesülések szerint ha a baloldali párt rábólint Contéra, akkor az Öt Csillag hajlandó több jelentős tárcát átadni. A politikai erők még meg sem kezdték a közös munkát, máris éles vita alakult ki arról, hogy kivegye át Matteo Salvini belügyminiszter helyét.

Szakértők szerint ha két párt közösen kerül hatalomra, akkor azonnal hatályon kívül helyezik a belügyminiszter bevándorlás ellenes intézkedéseit és megnyitják a kikötőket a civil szervezetek migránsmentő hajói előtt. A baloldali Demokrata Párt már most jelezte, hogy el akarja törölni a migrációs törvényt.

Matteo Salvini természetellenesnek, hataloméhesnek és veszélyesnek nevezte a két politikai erő szövetségét. A Liga vezetője leszögezte: az a gyanúja, hogy az Öt Csillag szándékosan bojkottálta a közös kormányzást. A belügyminiszter szerint továbbra is egyetlen megoldás van a válságra: az előrehozott választások kiírása.

"Azoknak a politikai erőknek, amelyek félnek az urnáktól, nincsen politikai lelkiismerete. A nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket. Két vesztes erőnek nem lehet győztes kormánya"

- hangsúlyozta a közösségi oldalára feltöltött videojóban Matteo Salvini olasz belügyminiszter.

Sergio Mattarella államfő ma délután indítja újra a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal. A nagyobb politikai erőket - köztük a Ligát, az Öt Csillagot és Demokrata Pártot szerda késő délután fogadja.

Az Öt Csillag és a baloldali Demokrata Párt mindenképpen el akarja kerülni az előrehozott választásokat, mert a legfrissebb felmérések szerint a voksolást hatalmas fölénnyel a Salvini vezette Liga nyerné.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!