2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Külföld

Az ország olyan, mint egy kitörni készülő vulkán

Sztrájkolnak az egyiptomi bírák, és nem járulnak hozzá az új alkotmányról tartandó népszavazáshoz. Az ellenzéki tüntetőkkel együtt azt kifogásolják, hogy az alaptörvény-tervezetben a kormányzó Muszlim Testvériség akarata érvényesül, és a dokumentum elfogadásával Egyiptom szélsőséges iszlám országgá válna.

A tüntetők minden nap az utcára vonulnak, a bírák viszont otthon maradnak Egyiptomban, a hatalmi harc legújabb fejezetében.

„Egyiptom bírái nem hajlandók felügyelni az alkotmányról rendezendő népszavazást, amelyet december 15-ére tűztek ki. Az úgynevezett alkotmányos rendeletet el kell törölni, vagy befagyasztani, minden cikkelyével együtt” – fogalmazott Ahmed el-Zend, az Egyiptomi Bírák Szövetségének vezetője.


Az arab ország bírói szövetsége arra hivatkozva hirdetett sztrájkot, hogy a kormánypárti tüntetők megfélemlítették őket, ilyen közegben pedig nem tudják nyugodtan végezni a munkájukat. A demonstrálók akkor vették körbe a legfelső bíróság épületét, amikor a testület az alkotmányozó nemzetgyűlés és az iszlamista többségű parlamenti felsőház feloszlatásáról akart dönteni. A tiltakozók a Mubarak-rezsim örökségének tekintik a még a megbuktatott elnök által kinevezett főbírákat.

A kormányellenes tüntetők pedig a Tahrír téren gyűltek össze. „Az ország most megosztott. Az egyik oldalon a Muszlim Testvériség, a másikon a tüntetők állnak. Egyiptom most olyan, mint egy kitörni készülő vulkán. Ha ez megtörténik, mind megbukunk” – nyilatkozta egy ellenzéki tüntető.

A bírák és az ellenzékiek leginkább azt kifogásolják, hogy az alkotmányozó gyűlés, amelyben jelentős többségben vannak a Muszlim Testvériség képviselői, a szélsőséges iszlám térnyerését elősegítő tervezetet hagyott jóvá múlt hét csütörtökön.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ostrom alatt Harkiv + videó

Ostrom alatt Harkiv + videó

Új frontot nyitottak az oroszok a háborúban, amikor páncélos szárazföldi támadást indítottak pénteken Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv közelében. Szakértők szerint Harkiv eleste súlyos katonai és politikai veszteséget jelentene az ukrán vezetés számára. A háború elején az oroszok már megpróbálták egyszer bevenni a várost, sikertelenül.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!