Hangsúlyozta, hogy az ukrán erők folytatják a város védelmét, tüzérségi tűzzel, harckocsikkal és egyéb fegyverekkel visszavernek minden ellenséges kísérletet Bahmut elfoglalására.
Volodimir Zelenszkij a közösségi oldalain közzétett legutóbbi nyilatkozatában kiemelte, hogy kevesebb, mint egy hét alatt Bahmut környékén több mint 1100 orosz katona vesztette életét a harcokban, 1500 sebesült meg, és több mint tíz orosz lőszerraktár égett le.
Vitalij Kim, a dél-ukrajnai Mikolajiv megye kormányzója arról adott hírt a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, hogy reggel az orosz erők tüzet nyitottak a régió egyik településére, aminek következtében egy férfi és egy nő életét vesztette egy összeomlott ház alatt, hétéves gyermeküket pedig sérülésekkel kórházba szállították. Rajta kívül még két felnőtt szenvedett sérüléseket.
Az Ukrenerho áramszolgáltató vállalat hétfői közleményében azt írta, hogy a múlt csütörtöki nagyszabású orosz rakétatámadás miatt a nyugat-ukrajnai Zsitomir és a keleti országrészben lévő Harkiv városok lakóinak egy része még mindig áram nélkül van. Zsitomir és Harkiv megyékben ezért hálózati korlátozások vannak érvényben. Miután az orosz hadsereg március 9-én hevesen ágyúzta Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyéket, ezekben a régiókban továbbra is rendkívüli leállások vannak érvényben. A javítócsapatok mindent megtesznek a stabil áramellátás mielőbbi helyreállítása érdekében, de a munkálatok időt vesznek igénybe - jegyezte meg az Ukrenerho.
Az ukrán vezérkar hétfői helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt nap folyamán mintegy 710 orosz katona halt meg, velük együtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége megközelítette a 160 ezret. Az ukrán katonák megsemmisítettek egyebek mellett még nyolc orosz harckocsit és 16 tüzérségi rendszert.