Ezekben a percekben ért véget az Ursula von der Leyen programbeszédét követő vita az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Nemsokára, 1 órakor pedig a 720 képviselő szavaz arról, hogy a következő 5 évben is ő maradjon-e az Európai Bizottság elnöke.
A Híradóban kapcsoltuk tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint, aki ott volt Strasbourgban az ülésterem előtt.
Látványos performansz a budapesti gazdatüntetésen, a gazdákat sarcolná Brüsszel, amelyről a Kormányinfón is szó volt. Ezekkel a témákkal foglalkozott a Rapid délutáni adásában Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese és Kreft -Horváth Márk, a Magyar Nemzet újságírója.
A párizsi fellebbviteli bíróság felmentette Amandine Roy látót és Natacha Rey YouTube-bloggert, akik azt állították, hogy a first lady Jean-Michel Trogneux néven született férfiként.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Megható jelenet! Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós hazatért a világűrből és elsőként szerető édesanyja karjaiban találta meg a nyugalmat. Nézze meg a szívszorító találkozást, és tudja meg, hogyan tölti a következő napokat családja körében!
Döbbenetes videó látott napvilágot, amelyen ukrán "sorozótisztek" minden ok nélkül földhöz vágnak egy fiatalembert, olyan erővel, hogy valószínűleg kitört a nyaka. Nézze meg a megdöbbentő felvételeket, amelyek mindenkit felháborítanak!