2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Az Európai Bizottság támogatná a nyugat-balkáni bővítést

Az Európai Bizottság komolyan gondolja a nyugat-balkáni bővítést, és azt is, hogy a térségnek Európában van a helye. Ezt nyilatkozta a szomszédság- és bővítéspolitikai biztos a Hír Televíziónak Brüsszelben. Várhelyi Olivér bejelentette, Brüsszel 9 milliárd euróval támogatná a régió gazdasági felzárkóztatását, amelyhez további befektetők csatlakoznának.

  • Az Európai Bizottság támogatná a nyugat-balkáni bővítést

Nem csak erősíteni kell a Nyugat-Balkán pozícióját Európában, hanem a térség stabilitását is biztosítani kell. Évek óta ez a magyar kormány álláspontja.

Egyrészt azért, hogy az integráció révén a balkáni államok a Közösség részévé váljanak, másrészt pedig azért, mert a térség államai kulcsszerepet játszanak a migráció feltartóztatásában.

Miután a bevándorlók évek óta több útvonalon érkeznek Görögország felől Horvátország és Magyarország határaihoz, a balkáni országok szerepe jelentősen felértékelődött.

Az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért felelős biztosa azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy már Brüsszel is komolyan gondolja a nyugat-balkáni bővítést.

Várhelyi Olivér bejelentette, hogy

a Bizottság komoly összeggel támogatná a nyugat-balkáni országok gazdasági felzárkóztatását.

A magyar biztos hozzátette, minél nagyobbra szeretnék növelni a pénzügyi csomagot, ezért arra kérik a befektető tagállamokat, hogy hangolják össze programjukat Brüsszellel.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!