2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Az Egyesült Államok háromezer katonát küld Szaúd-Arábiába

Az Egyesült Államok háromezer katonát küld Szaúd-Arábiába - jelentette be pénteken az amerikai védelmi minisztérium.

  • Az Egyesült Államok háromezer katonát küld Szaúd-Arábiába

A közleményben hozzátették, hogy a katonák mellett az Egyesült Államok katonai eszközöket, elsősorban Patriot-rakétákat, két repülőrajt és egy THAAD rakétavédelmi rendszert is küld a királyságba.

Szeptember végén, szaúdi olajlétesítményeket ért rakétatámadás után Washington már jelezte, hogy bővíti a szaúd-arábiai kontingensét, az arab ország védelmi képességei fokozása érdekében.

A közlemény arra nem tért ki, hogy e háromezer katonából hányan lesznek azok, akik nemsokára hazatérő társaikat váltják fel, valamint nem tudni azt sem, Washington küld-e újabb hadihajót a térségben május óta horgonyzó USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó helyére, amelyik a tervek szerint csak az év végéig maradna itt.

Szeptember 14-én drón- és rakétatámadások érték a Saudi Aramco szaúd-arábiai állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját. A támadásokat, amelyek felére csökkentették Szaúd-Arábia olajkitermelését, a jemeni húszi síita lázadók vállaltak magukra, Rijád és szövetségese, Washington azonban a felkelőket támogató Iránt tették felelőssé a támadásokért. Teherán a vádakat elutasította, korábban pedig többször leszögezte, hogy a húszikat pusztán politikailag támogatja, katonailag nem.

Az Egyesült Államok 2003 óta először növeli szaúd-arábiai katonai kontingensének létszámát.

Washington az elmúlt hónapokban nem titkolta: a térségben olyan koalíciót szeretne kiépíteni, amely elrettentené Iránt. Elemzők szerint ebben Rijádnak kulcsszerepet szánna.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!